Ugrás a tartalomra

Ne hagyja hidegen a kihűlés!

Létrehozva
A rendőrség kéri az állampolgárok segítségét, hogy amennyiben úgy értékelik, hogy kihűlés veszélyeztethet valakit, akkor értesítsék őket az ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es telefonszámokon.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a polgárőrség, a mentőszolgálat, a Miskolci Önkormányzati Rendészet és a Hajléktalan-ellátás Észak-Magyarországi Regionális Diszpécserszolgálatának munkatársai a napokban Miskolcon egyeztettek a rászorulók védelmében a téli időszakban végrehajtandó feladatokról.

rendorseg_hajlektalan.jpg

A rendőrök a téli időszakban jobban odafigyelnek a hajléktalanokra. Fotó: B.-A.-Z. MRFK

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság ebben az évben is kiemelt figyelmet fordít a közterületen az időjárási viszontagságok elől menedéket kereső, vagy más okból rászoruló személyek megsegítésére. A rendőrség ügyeletei és a hajléktalanokat ellátó intézmények diszpécserközpontjai közötti kapcsolat lehetővé teszi a veszélyeztetett emberek gyors krízisellátásban részesítését. E tevékenység során a rendőrség együttműködik a Közterület-felügyelet, Természetvédelmi Őrszolgálat és a társ-rendvédelmi szervek dolgozóival, valamint számít a polgárőrség, valamint a helyi önkormányzatok támogatására is.

Az intézkedő rendőrök elsősorban felvilágosítást adnak, megteszik a szükséges intézkedéseket annak megelőzésére, hogy a hajléktalanok sérelmére bűncselekményt kövessenek el. Ha indokolt gondoskodnak mentővel vagy krízisautóval történő elszállításra is. Szükség esetén megfelelő gondossággal, körültekintéssel eljárva a veszélyeztetett személyekről és tartózkodási helyükről haladéktalanul értesítik a hajléktalanokat ellátó orvosi rendelőt, vagy a szociális ellátó helyet, illetve valamely, a megyében működő karitatív szervezetet.