Az Államreform Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Szervezetfejlesztés és hatékonyságnövelés Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatánál” című pályázat megvalósítása november 30-án fejeződik be – tudatta a városháza közleménye.
A projekt folyamán szervezetfejlesztés valósult meg, melynek célja a hatékonyságnövelés, a megváltozott Járási és Önkormányzati törvény előírásainak való megfelelés, valamint egy átláthatóbb és transzparensebb rendszer biztosítása volt a lakosság számára.
Szeptember 30-ig összesen 51 rendezvényt szerveztek, ezek eredményeként az alábbi projektelemek valósultak meg - ezekről szakmai tanulmány is készült:
1. Támogató infrastruktúra és szerződéses kapcsolatok felülvizsgálata.
2. Fenntartható gazdálkodás és költségvetési egyensúly.
3. A munkatársak munkaköri és szervezeti besorolásának, illeszkedésének felülvizsgálata, átszervezése.
4. Szakmai és támogató folyamatok felülvizsgálata, 3 kiválasztott folyamat átszervezése.
5. Étkeztetéssel kapcsolatos finanszírozási modell kidolgozása.
6. Települési közszolgáltatások összehangolása nem önkormányzati szolgáltatásnyújtók bevonásával.
7. A korábbi ÁROP-1.A.2. pályázat felülvizsgálata.
A projekt keretében két alkalommal történt átfogó elemezés a lakosság körében, aktualizálták a hivatal Esélyegyenlőségi Tervét.
A projekt 100 %-os támogatási intenzitású, 39,99 millió forint összköltséggel, az Államreform Operatív Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával valamint Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.