
– Őrizzük az elmúlt évek kedvelt hagyományait, de igyekszünk megújítani azokat. Jó példa erre a tegnap megnyílt vásár, aminek most nemcsak képletesen, de valóságosan is ki tudtuk nyitni kapuit – mondta a programismertető sajtótájékoztatón Kiss Gábor alpolgármester.
Újdonság a vásár Centrum felőli végén álló, ember nagyságú szalmabábúkból álló betlehem, a bőcsi önkormányzat ajándékát máris megkedvelték a miskolciak, szívesen fotózkodnak is ott – de felállítják majd Miskolc hagyományos betlehemét is, megszokott helyén, a Szent István téren. Ugyancsak sok új, látványos elemet tartogat a díszkivilágítás.

– Miskolc nagyon szép arcát szokta mutatni az adventi időszakban. Idén jelentős részben megújultak az ünnepi fények. Nemcsak a megszokott színvonalon díszítik majd a belvárost, de egy ökovároshoz illő módon, az újak mind LED-es világítási rendszerek, így jóval takarékosabbak a korábbiaknál – ismertette az alpolgármester, hozzátéve: a városrészek, így Diósgyőr vagy az Avas díszkivilágítását továbbra is a helyi önkormányzati képviselők rendelhetik meg és finanszírozhatják.
Gyertyagyújtás különlegességekkel
Az ünnepi fények advent első vasárnapjától vízkeresztig ragyogják majd be a várost, és szintén a hagyományoknak megfelelően, az első adventi gyertya meggyújtása után kapcsolják fel a díszkivilágítást.

– A virágóra alakul át adventi koszorúvá, és a miskolciak jelenlétében, a város egyházi iskoláinak műsorát követően a városvezetők gyújtják meg a gyertyát. Minden adventi vasárnap délután 4 órakor kezdődik a program – mondta menetrendről Kiss Gábor.
Az első alkalommal, november 30-án ő gyújtja meg a gyertyát a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium tanulóinak műsora után. December 7-én Pfliegler Péter alpolgármester és a Lévay József Református Gimnázium, december 14-én Kiss János alpolgármester és a Fráter György Katolikus Gimnázium, valamint a Szent Benedek Gimnázium, december 21-én pedig Kriza Ákos polgármester, és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, valamint a Fáy András Görög Katolikus Közgazdasági Szakközépiskola diákjai, illetve az iskolák egyházi szolgálattevői várják a miskolciakat.
Az első alkalommal nemcsak az ünnepi fények felkapcsolása ad majd pluszt az adventi hangulathoz, de ekkor gördül majd be először a Városház téri megállóba a szintén hagyományos, ám megújított adventi villamos is. A második alkalom különlegességét a Mikulás ünnepének közelsége, a harmadikét a betlehemi láng megérkezése, a negyedikét a betlehemi láng átadása fokozza. 21-én pedig a belvárosi evangélikus templomban folytatódik és zárul az ünnepvárás a Csürdöngölő Zenekar magyar népi hagyományokra épülő műsorával.
– A bevásárlás mellett fontos a lelki készülődés is. Bízunk benne, hogy ehhez a töltekezéshez, a belső lecsendesüléshez a város is hozzá tud járulni rendezvényeivel – zárta szavait az alpolgármester.
Óvodások díszei, iskolások műsora
Az ünnepi hangulat megteremtéséből a város óvodásai és iskolásai is aktívan kiveszik a részüket, ez már Tánczos Tamás, az IfiHáz vezetője szavaiból derült ki.

– Most csütörtökön a legkisebbek saját készítésű díszeikkel felkészítik az ünnepre a Szent István tér fáit, köztük a város karácsonyfáját is. Az általános iskolások pedig kedves ünnepváró műsorokat adnak elő péntekenként délután 4 órától a Centrum előtti téren. Ide várjuk szombatonként is a miskolciakat programjainkkal, mert szeretnénk minden korosztályt és a kisgyermekes családokat is kicsábítani a közös ünnepi készülődés helyszínére – mondta a programokat szervező intézmény vezetője.
Most szombaton például a Classik Brass Quintet műsorát hallhatjuk, később a Csiri-Biri Együttes elhozza a Mikulást, fellép a Kiss Kata Zenekar és az Egyszervolt Mesezenekar – mindannyian miskolciak, hogy valóban együtt készülhessen az ünnepre az egész város.
A teljes program innen letölthető »
adventi_program_miskolc_2014.pdf