Ugrás a tartalomra

Fiatal énekesek versenyeztek

Létrehozva

Az Egressy Béni – Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola rendezte meg szerdán hagyományteremtő céllal az I. B.-A.-Z. megyei Tehetségkutató Énekversenyt. A rendezvény koncepciója hármas egységet képez: az Erkel Ferenc Zeneiskola éppen 65 évvel ezelőtt – 1949-ben – vette fel a Himnusz zeneszerzőjének nevét. Az anyaiskola Egressy Béni – a Szózat zeneszerzőjének – nevét viseli, és az ő születésének 200-ik évfordulójára is igyekeznek méltó emléket állítani. De Mócz Ferenc igazgató arra az örömteli hírre is kitért, hogy az intézmény újabb három évre kapta meg a minősített tehetségpont címet, méghozzá kiváló minősítéssel.

megyei_enekverseny_141126_ja_1.jpg

A verseny célja, hogy a magánének-szakos tanulók számára lehetőséget nyújtsanak, hogy ne csak országos, hanem megyei szinten is versenyezhessenek. A megmérettetésen az intézmény rozsnyói testvériskolájának delegációja is részt vett, a zsűriben is képviseltetve magukat. Tekintettel az évfordulókra, minden versenyzőnek kötelezően elő kellett adnia vagy a Himnuszt, vagy a Szózatot, emellett pedig egy szabadon választott dalt.

megyei_enekverseny_141126_ja_5.jpg

A háromtagú zsűri tagja volt Üveges Istvánné, az iskola nyugalmazott tanára, Pál Tamás Ottóné, a rozsnyói iskola tanára, illetve Dani Dávid operaénekes, a zeneiskola volt tanítványa. A versenyen részt vett Erkel Patrícia zenepedagógus, Erkel Ferenc leszármazottja is.

A megmérettetésen több korcsoportban versenyeztek a fiatalok, akik 35-en neveztek, mindannyian emléklappal és könyvjutalommal gazdagodtak, míg a legjobbak arany oklevelet vehettek át. A tervek szerint háromévente szervezik majd meg a versenyt.