
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szervezte november 26-án a Rendőr–Roma Egyeztető Fórumot.
– A kölcsönös kommunikáció megmutathatja a közös utat, ami a jelek szerint jó irányba vezet. Mindazonáltal a folyamatos kapcsolattartás azért is fontos, mert a roma vezetők személye az önkormányzati választások után sok helyen változott. A célok azonban változatlanok, mint például az együttműködés, ami alapjául szolgál közös érdekünknek, jogos igényünknek: a közbiztonságnak – mondta megnyitójában a főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport vezetőjeként Kucsinka Tamás rendőr alezredes.

A főkapitányság tanácstermébe meghívott résztvevőknek, rendőröknek és kisebbségi szervezetek képviselőinek a főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának munkatársai tartottak informatív előadást a rendőrré válás lehetőségeiről. Így többek között szó esett a megyei rendőr-főkapitányság toborzóakciójáról is, ami lehetőséget kínál minden érettségizett fiatal számára, akik a rendőri hivatás felé orientálódnak.
Végül Forgács István romaügyi szakértő osztotta meg azon tapasztalatát, hogy külföldön negatív képet festenek a hazai rendőr-roma viszonyokról, ami megítélése szerint korántsem fedi a valóságot. A rendőrség ugyanis hatalmas erőfeszítéseket tett ez irányban, és szeretné elérni, hogy roma oldalról is megmutatkozzanak a kölcsönös együttélés irányába tett erőfeszítések eredményei. Az előadó kijelentette azt is, hogy szükség van roma rendőrökre. Ahogy fogalmazott: a bűnnek nincs színe, a szolidaritás kölcsönösségen kell, hogy alapuljon, az nem jár alanyi jogon.