
Komoly, több évtizedes hagyománya van már annak, hogy december 3-a, a fogyatékkal élők világnapja előtt Megyei Kulturális Fesztivál keretében mutatják meg tehetségüket, ügyességüket az ÉFOÉSZ Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik megyei érdekvédelmi egyesületének tagjai, illetve az intézmények tanulói, lakói, gondozottai.

Most pénteken is a legkülönbözőbb műfajokban léptek az Ady Endre Művelődési Ház színpadára a vállalkozó kedvűek – zenével, énekkel, tánccal és verssel is szórakoztatva társaikat és családjukat. Itt bemutatkozni már önmagában is eredmény, hiszen egy intézmény csak egy egyéni illetve egy csoportos műsorral indulhat. De a fellépés lehetőségénél is fontosabb talán a felkészülés és az itteni találkozások közösségi élménye. A vidám hangulatú fesztivál fergeteges produkcióit pedig hasonló tapssal jutalmazta a közönség.