Ugrás a tartalomra

A Szentpálisok nyerték a pincérek, szakácsok, cukrászok versenyét

Létrehozva

A versenyzők először elméleti felkészültségükről adtak számot majd egy előre összeállított ételsor t kellett megfőzniük és tálalniuk. 

- Szüreti bál Tokaj Hegyalján lévő megrendezésre kerülő rendezvényre kellett megterítenünk utána pedig a hátunk mögött egy díszétkezés zajlik. Hát ezt kisebb hibákkal megpróbáljuk sikeresen véghez vinni. Igyekszünk minél jobban teljesíteni - mondta a Miskolc TV-nek Kohári Boglárka, a Berzeviczy Gergely Szakközépiskola tanulója.

gasztronomiai_csapatverseny_141128_vcs_16.jpg

Fotó: Végh Csaba

A Schnitta Sámuel emlékére rendezett III. Országos Vendéglátó Emlékversenyre országosan mintegy 50 iskola jelentkezett. A területi régiók versenyei novembertől január végéig zajlanak, majd a legjobbak országosan is megmérethetik magukat.  A csapatok teljesítményét szakmai zsűri értékelte.

- A régiós csapatok mérték össze a tudásukat három alapszakmában, szakács, pincér, és cukrász. A teljesítményt pedig úgy mértük, hogy ételsorokat kellett készítenünk ezt a hátam mögött ülő vendégeknek kínálják illetve szolgálják fel. Természetesen nemcsak élőmunka volt része a versenynek hanem elméleti TOTO kérdések szakmai intelligencia TOTO kérdések valamint különleges eszközök felismerése is része volt a versenynek - foglamazott Vantal Gábor versenyigazgató.

A miskolci megmérettetésen a Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola csapata volt a legjobb. A legjobbakkal együtt ők is ott lesznek majd a döntőben. amelyet Veszprémben rendeznek meg 2015 márciusában.

Invalid Scald ID.

Schnitta Sámuel gasztronómiai verseny Miskolcon. Budai Gábor riportja