Tavaly 5 csapat vett részt a tornán, valamennyi résztvevő egy Mikulás csomagot hozott magával, amit a tornát követően a Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ gyerekosztályán fekvő kisbetegeknek adtak át.
Az idei tornára már 8 csapat igazolta vissza részvételét: a tavalyi győztes Péchy Team, valamint a már korábban résztvevő CzimborákDVTK és a Korzó Boys csapata mellett eljön a Diósgyőri Divat Drukkerek csapata is. Rajtuk kívül két, utánpótlás apukákból verbuválódott csapat, az U8-as Apukák és az U12-14 Apukák vegyes csapata, valamint a Fórumfoci Team két csapata vesz részt a vasárnapi tornán.
A résztvevő csapatok 2 db négyes csoportba kerülnek és a csoportmérkőzések után kerül sor a helyosztókra.
Az előzetes elképzelésekkel szemben idén nem Mikulás csomag lesz a „belépő”, a résztvevők ezúttal pénzbeli hozzájárulással segíthetik az akció sikerét. A Gyermekegészségügyi Központ transzplantációs osztálya vezetőjének kérésére az összegyűlt pénzből egy síkképernyős televíziót szeretnének vásárolni a szervezők az osztály számára, amivel reményeik szerint hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy az osztályon kezelt gyerekek könnyebben tudják megélni az ott töltött napokat.
A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt! A pálya mellett egy dobozt helyeznek el, amibe mindenki beledobhatja adományát.