Kerekasztal-beszélgetést tartott kedden a Miskolci Roma Nemzetiségi Önkormányzat, annak apropóján, hogy a városba látogatott Ács település polgármestere, Lakatos Béla. A beszélgetésen a miskolci telepfelszámolásokról is szó volt. A Komárom-Esztergom megyei város vezetője azt mondta, ez helyi probléma, amit a helyi politikusoknak kell megoldania – ő maga kapcsolatrendszerét ajánlotta fel a helyzet megoldására.

A kerekasztal-beszélgetés után sajtótájékoztatót és telepbejárást tartottak volna, de ezek az ácsi polgármester rosszulléte miatt elmaradtak.
Lakatos Béla a sajtótájékoztató elején már jelezte, hogy rosszul érzi magát. Kis szünetet is kért, hogy pár percet a friss levegőn tölthessen, állapota azonban továbbra sem javult, ezért mentőt hívtak az ácsi polgármesterhez, majd a megyei kórház sürgősségi osztályára szállították.
Lakatos Béla neve akkor vált ismertté országosan is, amikor egy január végi rendőri igazoltatás kapcsán azt állította, cigány származása miatt igazoltatták. A Komárom-Esztergom megyei település vezetője szerint az egyik rendőr, miközben az ő Audija felé ment, azt mondta társának, „kisebbségi vezeti az autót”, eközben pedig a rendőrautó kihangosított rádióján egy női hang is bemondta, „kisebbségi igazoltatása van folyamatban” – írta meg a Magyar Nemzet online.
Ezután a rendőrök kérték az iratait, ám ő ehelyett „hangosan kérdőre vonta” őket, amiért így kezdik az ellenőrzést, és felháborítónak nevezte a munkájukat. A két rendőr arra hivatkozva, hogy a férfi nem hajlandó együttműködni, erősítést hívott. Lakatos Béla csak ezután adta át az iratait, majd a rendőrök közölték vele, minden rendben, semmilyen szabálytalanságot nem követett el. A polgármester viszont elkérte az azonosítójukat, hogy feljelentse őket. Lakatos Béla szerint mindezek után érthető, miért kapnak Ácson éppen a legszegényebbek – a helyi romák – annyi büntetést, amiket csak úgy tudnak befizetni, hogy ő segélyeket ad nekik. A rendőrség közleménye szerint Ács polgármesterének állításait rendőri intézkedés elleni panasznak minősítették, és azt közigazgatási eljárásban vizsgálják.