Ugrás a tartalomra

Kihasználttá tennék a miskolci sportlétesítményeket

Létrehozva
Átalakultak a Miskolci Sportcentrum Kft. működési feladatai, Deák-Bárdos Mihályt pedig a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagjának választották – ezekről is beszámoltak egy mai tájékoztatón.

Olyan stratégiai fejlesztésbe kezdtek, ami társadalmi és anyagi oldalról is előrelépést jelenthet, mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Illyés Miklós, a Miskolci Sportcentrum Kft. ügyvezetője. Három divíziót alakítottak ki, ebből az egyik a sportiskola, a másik a létesítményüzemeltetés, a harmadik, új pedig a rendezvényszervezés. Illyés Miklós hangsúlyozta, ettől a lépéstől várják a tömegsport, szabadidősport integrálása terén az áttörést. Nem csak karbantartani akarják a sportlétesítményeket, hanem programokat is szervezni.

sportiskola_150204_tv_1.jpg

Benkovics Roland (balról), Illyés Miklós és Deák-Bárdos Mihály a tájékoztatón.

Ennek a divíziónak a vezetője az év elejétől Benkovics Roland lett, aki elmondta, a két uszoda mellett az atlétikai centrum, az Ifjúsági pálya, a kalandpálya és a rövidesen kialakítandó műfüves pályák hasznosítására van lehetőség. Szeretnének a családok egészségesebb életmódjához is hozzájárulni, de az is céljuk, hogy jól kihasználtak legyenek ezek a létesítmények. Ennek érdekében megkerestek cégeket, akik számára nem csak családi sportnapok megszervezését vállalnák, de kedvezményes sportolási lehetőséget is biztosítanának a dolgozók számára. Eddig a cégek részéről kedvező volt az ajánlat fogadtatása, tette hozzá.

A tájékoztatón Illés Miklós arról is szólt, hogy a múlt heti elnökségi ülésen Deák-Bárdos Mihályt, az Miskolc Városi Sportiskola szakmai vezetőjét a Magyar Birkózó Szövetség elnökségi tagjának választották.

Az újdonsült elnökségi tag elmondta, szeretne minél több támogatást Miskolcra hozni. Az MVSI-ben 34 gyerek birkózik, de ezt a számot szeretnék tovább emelni. Sok kapcsolódási pont van az országos vezetéssel a helyi munkában, ezek közé tartozik az a törekvés, hogy az utánpótlás egyesületek is tagjai legyenek a szövetségnek. De szerepel a tervek között a birkózó életpályamodell kialakítása is, jegyezte meg. Egy régi adósságot is szeretnének pótolni azzal, hogy tárgyalni kezdtek a Diósgyőri Birkózó Clubbal az együttműködésről, amely az állami támogatások lehívása szempontjából is fontos. Ugyanakkor elmondta, hogy Rónai Kálmánnal, a Magyar Birkózó Szövetség alelnökével arról is egyeztettek, hogy a borsodi klubokat együttműködésre sarkallják, hogy egy irányba hathasson a munkájuk a jövőben.