Ugrás a tartalomra

Interaktív kiállítás a könyvtárban

Létrehozva
Negyvenharmadik állomásként Miskolcon, a Tompa Mihály Könyvtárban nyílt meg a Tevan Interaktív Vándorkiállítás, melynek keretében múzeumpedagógiai előadást is tartanak.

A Tevan Nyomda történetét, a Tevan család szellemi örökségét igyekszik tovább vinni, megőrizni és bemutatni a 2006-ban alakult Alapítvány, melynek elnöke, a család leszármazottja, Tevan Ildikó ajánlotta a miskolci közönség figyelmébe az interaktív kiállítást.

tevan_kiallitas_150204ml.jpg

Fotó: Mocsári László

A kiállításra kerülő anyag hiteles forrásokból, a megjelent Tevan-publikációk egészén túl a családi emlékekből, hagyatékokból és fényképgyűjteményekből, a Békés Megyei Levéltár dokumentumaiból, anyakönyveiből, kézirattárából, aprónyomtatvány-gyűjteményéből, fotó-tárából,valamint a korabeli Békés megyei folyóiratokból és a szakforrásokból származik.

tevan_kiallitas_150204ml_1.jpg

A kiállítás négy egységre tagolódik: család- és nyomdatörténet, a könyvek bemutatása lapozógéppel, valamint a művészeti alkotások és a múzeumpedagógiai foglalkoztató sarok, ahol egy százéves nyomdaprés is szerepel. Ezzel címkét, könyvjelzőt készíthetnek a gyerekek, akiket tudáspróbával várnak. Az iVoice rendszer és az infopultok segítségével nemcsak azt mérhetik le, hogy mennyit jegyeztek meg a kiállítás anyagából, de egyéb interaktív információk és játékok szórakoztatják őket, miközben a könyvekbe is bele lehet digitálisan lapozni.

tevan_kiallitas_150204ml_4.jpg

Tevan Adolf nyomdász 1903-ban Békéscsabán alapította meg a nemzetközi hírnevű Tevan Nyomdát, amit fia, Tevan Andor korszerű üzemmé fejlesztett. Az 1910-es években elindította a 83 kötetes Tevan Könyvtár-sorozatot, majd a Tevan Amatőrsorozatot, amik igényes és szép kivitelezésű könyveikkel méltán lettek népszerűek. A könyvek mellett a nyomda egy saját lapot adott ki, emellett hét folyóiratot nyomtatott. A család mindezeken túl aktívan részt vett Békéscsaba társadalmi és kulturális életében, alapítója volt az Auróra Körnek, amely többek között Bartók Béla hangversenyének is helyet adott. A nyomdaipari tevékenységen túl a család tagjai több művészeti ágban is kiemelkedőt alkottak: Tevan Margit Munkácsy-díjas ötvösművész, Engel Tevan István grafikus, a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjének birtokosa, továbbá Kolozsváry Sándor és Zsigmond elismert képzőművész volt.

tevan_kiallitas_150204ml_3.jpg

A kiállítás anyagában ugyanúgy szerepelnek az eredeti kiadványok, mint Tevan Margit ötvösmunkái, vagy Engel Tevan István grafikái. Az interaktív tárlatot március 15-ig nézhetik meg, próbálhatják ki az érdeklődők.