Az első napi eredményekből már lehetett következtetni, nos, nagy meglepetések nem történtek a folytatásban sem, az esélyesek kerültek be a legjobb négy közé.
Közülük kifejezetten kellemes benyomást keltett a Mádi FC, amely címvédőként indult a tornán. Az abaúji település csapata korábban 1988-ban, 1989-ben, legutóbb pedig 2014-ben diadalmaskodott a Borosi kupáért zajló vetélkedésen, így nincs abban semmi meglepő, hogy ebben az évben is kitesz magáért a gárda. Reggel hétkor az Onga ellen nyertek 3-0 arányban, kilenc órakor az Edelény-Tomor-Lak gárdáját leckéztették meg 8-5 arányban, majd tizenegy órakor a Mezőkövesd Zsóry U21-seit is eltángálták 5-1 arányban. A lefújás után dohogott is egy sort Sivák Sándor, a kövesdiek edzője.
– Való igaz, feszült hangulatú mérkőzést játszottunk a Mád ellen – mondta kicsit később, de már lenyugodva. – A csoportelsőség volt a tét, most ellenfelünk jött ki ebből jobban, de nincs gond, ott vagyunk az elődöntőben.
– Milyen meggondolások alapján nevezték be a fiatal kövesdi csapatot?
– Eredetileg az NB II-es együttes indult volna, de a selejtező előtt néhány nappal a vezetők jelezték, hogy inkább induljon az U21-es társaság. Mi a nagypályás bajnokságra készülünk, így erre nem tartottunk külön, rávezető edzéseket.
– Mit lehet profitálni egy ilyen teremtornából?
– Arra mindenképpen jó, hogy a játékosokat kizökkentse a monotóniából. Kevesen jöttünk, a két kapus mellett hét mezőnyjátékos alkotja keretünket, gyakorlatilag két komplett sorunk sincs, de nem esünk kétségbe. Három fiatal a felnőttekkel készül, hárman sérüléssel bajlódnak, alaposan megtizedelődtünk. Most gyorsan szót váltok Tóth Lászlóval, az NB II-es csapat szakvezetőjével, hátha tud a vasárnap délutáni elődöntőre segíteni két-három labdarúgóval. A tornán a megterhelést bírniuk kell a játékosoknak, de a parketten való játék természetesen teljesen más, mint a szabadtéri.
– Ön edzője a megyei első osztályban szereplő Bogács csapatának is, mivel vágnak neki a tavaszi idénynek?
– Javában készülünk, tudjuk, hogy az őszi jó szereplés felénk irányította a vetélytársak figyelmét is. Célunk, hogy mindenképpen a dobogó valamelyik fokán végezzünk.
A vasárnapi összecsapásokat egyébként a délelőtt során viszonylag szűk kör tekintette meg, és délután sem emelkedett túlzottan a Generali Arénába kilátogatók száma. Az A csoportból a két favorit, a Mád és a Mezőkövesd került a négy közé, a B csoportból pedig a Tiszaújváros mellett a Sajóbábony kvalifikálta magát az elődöntőbe. Meglepetést keltett, hogy a B csoportból továbbjutott két csapat egyaránt alulmaradt a négy között, végül a Mádi FC hátrányból fordított, megnyerte a döntőt, és ezzel megvédte bajnoki címét is!
– A csapatok érdeklődése ebben az évben is élénk volt – vonta meg a torna mérlegét Sajti Viktor megyei igazgató. – Sajnálatos, hogy a nagyobb közönséget vonzó együttesek felkészülésébe nem fért bele a részvétel. Lezárult egy szép korszak, jövőre már minden bizonnyal más formában bonyolítjuk le. Mivel egyre több településen épül műfüves pálya, érdemes azon elgondolkodni, hogy esetleg szabadtéri, felkészülési tornákat rendezzünk. A parketten más a játék, az edzők is féltik játékosaikat a sérüléstől. El lehetne kezdeni november végén, és mennének a mérkőzések egészen február végéig.
Vasárnapi eredmények. A csoport: Onga – Mádi FC 0-3. Harsány – Edelény-Tomor-Lak 1-3. Kiskinizs – Mezőkövesd Zsóry U21 1-6. Edelény-Tomor-Lak – Mádi FC 5-8. Kiskinizs – Onga 3-4. Mezőkövesd Zsóry U21 – Harsány 4-0. Onga – Edelény-Tomor-Lak 2-4. Mádi FC – Mezőkövesd Zsóry U21 5-1. Harsány – Kiskinizs 5-2. A csoport végeredménye: 1. Mádi FC 15, 2. Mezőkövesd Zsóry U21 12, 3. Edelény-Tomor-Lak 12, 4. Onga 6, 5. Harsány 3, 6. Kiskinizs 0 ponttal.
B csoport: Sátoraljaújhely – Tiszaújváros 3-6. Abaújszántó – Cigánd U21 2-0. Ózdi FC – Sajóbábony 2-5. Cigánd U21 – Tiszaújváros 3-5. Ózdi FC – Sátoraljaújhely 4-4, büntetőkkel 3-0. Sajóbábony – Abaújszántó 12-1. Sátoraljaújhely – Cigánd U21 5-7. Tiszaújváros – Sajóbábony 2-2, büntetőkkel 3-1. Abaújszántó – Ózdi FC 8-3. A csoport végeredménye: 1. Tiszaújváros 14, 2. Sajóbábony 13, 3. Abaújszántó 8, 4. Cigánd U21 6, 5. Ózdi FC 2, 6. Sátoraljaújhely 2 ponttal.
Elődöntő: Mádi FC – Sajóbábony 5-3. Mezőkövesd U21 – Tiszaújváros 4-1. A 3. helyért: Sajóbábony – Tiszaújváros 5-2. Döntő: Mádi FC – Mezőkövesd U21 3-1. Különdíjakat is kiosztottak, a legjobb mezőnyjátékos Polényi Tamás (Tiszaújváros), a legjobb kapus Pallai Gábor (Sajóbábony) lett, míg a gólkirályi címet Tóth István (Sajóbábony) szerezte meg 10 góllal.