A vádlott férfi 2014. július végén az éjszakai órákban egy Miskolc melletti kis településen egy 81 éves nő portájára ment be. Bezörgetett az ablakon, majd mivel válasz nem érkezett, berúgta a bejárati ajtót. A zajra felriadó idős sértettől pénzt követelt, majd az asszonyt félrelökve kutatni kezdett a lakásban.
Hetvenezer forintot talált a szekrényben, melyet eltett. A sértett többször próbálta visszaszerezni a pénzt, de a fiatalkorú vádlott a földre lökte az idős nőt, majd távozott a házból.
A sértett nyolc napon belül gyógyuló horzsolásos sérüléseket szenvedett. A rendőrök röviddel a bejelentést követően a szintén a faluban lakó vádlottat elfogták, a pénzt a sértettnek visszaadták.
A korábban már lopásért elítélt fiatalkorú elkövetővel szemben az ügyészség fiatalkorúak börtönbüntetését indítványozta a bíróságnak. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalás kitűzését – tájékoztatta portálunkat Miskolci László főügyész.