Ugrás a tartalomra

Fidesz: történelmi jelentőségű az új segélyezési rendszer

Létrehozva
Nem

 

A lakókat ellenőrizték a rendészek és az áramszolgáltató munkatársai a Bábonyibércen kedden reggel. Vizsgálták, hogy az ott élők jogosan tartózkodnak e a házban, így a személyi igazolványt, lakcímkártyát is ellenőrizték.

Az összevont hatósági ellenőrzések 2011 óta tartanak Miskolcon. Többek között azért, hogy kiszűrjék azokat, akik jogosulatlanul laknak az ingatlanokban, nem fizetnek a szolgáltatásokért, illegálisan vesznek fel segélyeket. Ezen szeretne változtatni a városvezetés.

A márciustól bevezetendő új segélyezési rendszer szigorúbb lesz. A Fidesz szerint az új rendszer a továbbiakban nem támogatja azt, hogy azok, akinek nincs munkája, és nem is akarnak dolgozni segélyekből éljék le az életüket. 

image001.jpg

A változásokról tartott tájékoztatót Soós Attila, a Fidesz-KDNP szóvivője

– Nem túlzás történelmi jelentőségűnek nyilvánítani ezt a változtatást, hiszen a továbbiakban mindenképpen a rászorultság fog dönteni arról, hogy ki milyen típusú települési támogatáshoz juthat hozzá – mondta Soós Attila, a Fidesz-KDNP frakció szóvivője, 

A központosított segélyezési endszerben a rászorulók egyrészt az államtól kapnak segítséget, a települések további támogatásokat nyújthatnak.

Ilyen támogatások Miskolcon: a gyermekek étkeztetése,  a helyi közlekedés támogatása, a továbbtanulási támogatás, a lakhatási támogatás, a gyógyszertámogatás.

Miskolcon a tervek szerint az ilyen jellegű kiadásokra szánt összeg a márciusban közgyűlés elé kerülő költségvetési tervezetben nem csökken majd a tavalyihoz képest. A frakció-szóvivő hozzátette, hogy Miskolcon nem jár majd minden alanyi jogon.

– Ne legyen Miskolc a szociálpolitikai turizmusnak a célpontja – mondta Soós Attila. – Ne legyen az, hogy tömegesen ide települjenek az emberek, kifejezetten kihasználva a segélyezési és támogatási rendszerünknek azon gyenge pontjait, amelyek lehetővé tették, hogy ők munka nélkül, nem rászorultsággal, segélyekhez jussanak több jogcímen.

A rászorulóknak azt tanácsolják, hogy az új segélyezési rendszerrel kapcsolatban személyesen keressék fel a kormányablakokat. A települési támogatásokról az önkormányzatok szociális osztályain adnak bővebb felvilágosítást. 

Loading Video...
Nem
FIDESZ-KDNP sajtótájékoztató. Parai Roland videóriportja