Samuel Frederick „Sam” Smith 1992. május 19-én látta meg a napvilágot Londonban. Hangbeli adottságai miatt nem volt kérdés, hogy előbb-utóbb legalább egy kórusban kiköt. No meg persze musicalekben. 15 évesen már színpadon állt és nem kis sikerrel lépett fel az „Oh Carol” című zenés darabban.
Előtte egy jazz zenekarban gyúrt, és persze közben zeneszerzést és éneklést is tanult. Első sikere és egyben lépés az ismertség felé a Disclosure zenekar „Latch” című dalának feléneklése, ami 11. helyig kúszott fel a brit listára. Kis spéttel a Naughty Boys is felkérte együttműködésre, amit a bonyolult címmel ellátott „La La La” is bizonyít.
Ez így elsőre a fiataloknak nyilván beugrik, de azért segítek. Erről van szó. (Iszonyatos mennyiségben hallani zenei rádiókban és mint látható mintegy félmilliárd ember kattintott a klipre.)
2013 decemberében két brit tehetségkutatóba is jelentkezik. Az egyikben a díjat kritikusok osztják, a másik a BBC produkciója. Mindkettőt megnyeri. Tavaly májusban jelenik meg első albuma, "In The Lonely Hour" címmel. Az első, immár önálló slágere, amit felkapnak a "Money On My Mind."
De az igazi siker a "Stay With Me", amivel globális sikert ér el. Nagy-Britanniában értelemszerűen az első helyre lép, de az amerikai "Billboard Hot 100" második helye is szépen csillog.
Nem beszélve arról, hogy ugyanezen album többi slágere is szépen muzsikál. Az „I'm Not Only One” Londonban harmadik, a tengerentúlon bekerül az első ötbe. Nem véletlen, hogy egymás után szerepel amerikai show műsorokban.
Bár a stílusa nem mindenkinek jön be, kétségtelen tehetség, amit ez az akusztikus verzió is bizonyít.
Elmondása szerint legnagyobb hatással Adele és a fiatalon elhunyt Amy Winehouse zenei munkássága hatott rá. De kedvencei közé tartozik Lady Gaga, Christina Aguilera, Beyoncé, az ugyancsak nemrég elhunyt Whitney Houston, valamint Mariah Carey.
Magánéletéről annyit tudni, hogy tavaly májusban coming outolt. Kapcsolata, ami egy modellhez fűzte, ugyan már véget ért, de több mint valószínű, hogy nem tányérdobálással szakítottak. A Grammy gálán ugyanis a következő szavakkal méltatta korábbi partnerét: "Szeretném megköszönni az embernek, akiről az albumom szól. Fáj ugyan a szívem, de te nyerted ezt a négy díjat." Sam Smith elhozta az év dala, az év kislemeze, a legjobb pop vokál album és a legjobb új előadó díját.
És akkor a végére jöjjön a legnagyobb slágere, amit a díjkiosztón nem kisebb sztár, mint Mary J. Blige társaságában adott elő.