Ugrás a tartalomra

Új diósgyőri stadion: nyáron indulhat az építkezés

Létrehozva
Egy-két hónapon belül kiírják a közbeszerzési pályázatot, majd kiválasztják a kivitelezőt és akár már nyáron indulhat a bontás és az építkezés – erről beszélt a Miskolc TV-nek Kriza Ákos polgármester.

Kedden jelentette be Kriza Ákos polgármester, hogy kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a diósgyőri stadionberuházást. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a hatósági eljárásokat nem lehet hónapokig elhúzni, a stadionhoz kapcsolódó engedélyezési ügyek elsőbbséget élveznek.

dvtk_sajtotaj_150210ml_13.jpg

Csak a Diósgyőr, még csak maketten. Fotó: Mocsári László

Kriza Ákos polgármester a Miskolc Tv-nek elmondta: azért sikerült meggyőzni a kormányt arról, hogy a korábban tervezett 4,5 milliárd helyett 8 milliárdot adjon az építkezésre, mert az országban a legtöbben itt járnak meccsekre. Ez a közönség megérdemli az új stadiont és 4,5 milliárdból nem lehet egy 15 ezres UEFA 4-es arénát építeni. 8 milliárdból viszont igen – mondta a polgármester.

dvtk_sajtotaj_150210ml_08.jpg

Kriza Ákos: 8 milliárd kell a 15 ezres stadionhoz

Kriza Ákos hozzátette: a napos oldali lelátó hasznosítható elemeit átépítik az MVSC pályára, így az tartaléka lehet majd az új stadionnak. A beruházás nemcsak a pályát érinti, de a környéket is, megújítják a parkolókat, a bekötőutakat és a jövőben a vendégdrukkereket nem azon az útvonalon kísérik az arénába, ahol a DVTK-szurkolók jönnek a meccsre.

dvtk_sajtotaj_150210ml_12.jpg

A polgármester arról is beszélt, hogy egy-két hónap múlva írják ki a közbeszerzési eljárást és ha minden a tervek szerint alakul, akkor a nyáron kiválaszthatják a kivitelezőt, aki átveheti a munkaterületet és elkezdheti a bontást. Úgy tervezik, hogy ideális esetben a 2016-os őszi szezont már az új arénában kezdheti a DVTK.