
Többek között kocsmai verekedést, áramütéses családi perpatvart, valamint bicikli- és autóbalesetet is szimuláltak a hatodik Életmentő és Elsősegélynyújtó versenyen, ahol az ország több rendészeti szakközépiskolájának tanulói mérték össze egészségügyi ismereteiket. Rendkívül sokrétű volt tehát azon feladatok köre, amiket teljesíteniük kellett a rendőrtanulóknak – nem véletlenül, hiszen minden olyan ismerettel rendelkezniük kell, ami életet menthet.

Birkás Roland, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola tanulója elmondta, az iskolában sokszor beszélnek az ilyen helyzetekről. Nemrégiben történt meg vele, hogy egy kollégája balesetet szenvedett, és neki kellett kihúznia az autóból. Az ilyen esetek miatt is rendkívül fontosnak tartja az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását.

A verseny indulásához is egy hét évvel ezelőtti eset vezetett. Bagi István rendőrezredes, a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola igazgatója ismertette, egy teljesen egészségesnek tűnő diákjuk rosszul lett az önvédelmi kiképzés során, és újra kellett éleszteni.
– Szerencsére az akkori testnevelő tanárunk, orvosunk segítségére tudott sietni, és életben tartotta, amíg a mentők megérkeztek. Ekkor láttuk be, hogy nekünk nagyobb a küldetésünk – emlékezett az igazgató.
A miskolci tanulók eleinte fölényesen nyerték a versenyt, azóta azonban a többi iskola is felzárkózott, felismerve az egészségügyi képzés gyakorlatiasságát.
Végeredmény:
1. Miskolci Rendészeti Szakközépiskola 2. csapata és a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola 2. csapata
3. Körmendi RSZKI 2. csapata
4. Miskolci RSZKI 1. csapata
5. Adyligeti RSZKI 2. csapata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1. csapata
7. Szegedi RSZKI 1. csapata és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2. csapata
9. Adyligeti RSZKI 1. csapata
10. Körmendi RSZKI 1. csapata