Persze, sokáig nem élvezhették a pólósok az otthon langyos melegét, ugyanis éppen csak új holmikat csomagoltak be a bőröndökbe, máris indultak Nagyvárad felé. A romániai településen ugyancsak egy hetet tölt a gárda, és Szilágyi Péter edző irányításával az utolsó simításokat végzik, hogy a nyitányon minden a megfelelő helyre kerüljön.
Bachner András szakmai igazgató is a csapattal tartott, és érdeklődésünkre elmondta, semmi kétsége nincs, hogy csapata magabiztos győzelemmel mutatkozik majd be szombaton, Debrecenben.
– Rendkívül hasznos volt a máltai egy hét – summázta a történteket. – Rendszeresen gyakorolt a csapat, ráadásul játszott hat előkészületi mérkőzést a házigazdák válogatottja ellen, ami nemzetközi megmérettetésre készül. A mérkőzések kiegyenlítettek voltak, szoros eredmények születtek. Természetesen ezeknek semmi jelentősége, hiszen barátságos összecsapásokról volt szó, a gyakorlásra viszont kiváló alkalmat jelentettek. Érdekes, hogy Máltán nem találkoztak a fiúk fedett uszodával, a helyiek elmondása szerint nincs is ilyen létesítmény a szigeten. A sportág barátai bizonyára emlékeznek arra, hogy január elején két új játékos került hozzánk. Nos, a japán Shota Hazui, valamint Major Martin beilleszkedésének is jót tett a Máltán töltött egy hét, hiszen egyre jobban megismerték a társaikat, és elsajátították azt a játékmódot, amely a mi csapatunkra jellemző.

A miskolciak hétfőn keltek útra, és Nagyváradon sem tétlenkedtek, hiszen sorozatban játszották a héten az előkészületi mérkőzéseket. Így találkoztak például a Crisul Oradeával, aztán a Digi Oradeával is megmérkőztek. A szakmai igazgató elmondta, hogy szándékosan alakították így a programot, amely szerint pénteken még tart egy edzést a játékosoknak Szilágyi Péter, majd szombaton, a kora délutáni órákban indulnak első bajnoki mérkőzésük színhelyére. Túlságosan hosszú utazástól nem kell tartaniuk, ugyanis a szomszédos Debrecenben lesz fellépése az alakulatnak.
Nagyváradra szűkebb keret utazott, ugyanis az U20-as válogatottal egy belgrádi tornán vett részt Keresztúri és Kovács, Benedek beteg lett, Török Viktornak pedig edzői elfoglaltsága nem engedte az utazást. Az említettek közül Török és Benedek minden bizonnyal bevethető lesz a Debreceni VSE ellen.
– Az őszi idényben, Miskolcon, 20-9 arányban győztük le a hajdúságiakat – mondta Bachner András. – Ebben a sportágban akkorát nem fordulhat a világ kereke, hogy néhány hónap elteltével a másik csapat diadalmaskodjon. Ezért is merem azt kijelenteni, hogy számunkra bizony csak a győzelem elfogadható, és úgy gondolom, hogy ezt hozza is a csapat. Természetesen nem becsüljük le ellenfelünket, az ugyanis soha nem vezet jóra, de állunk a feladat elé, nem szeretnénk elcsúfítani eddigi makulátlan mérlegünket.
Igaza van a szakembernek, ugyanis az MVLC mind az összes őszi mérkőzését (kilencet) megnyerte, 27 ponttal és 149-63-as gólkülönbséggel vezeti csoportjában a bajnoki táblázatot. A DVSE háromszor nyert, egy esetben végzett döntetlenre, hatszor pedig vereséget szenvedett, gólkülönbsége 84-116. A számadatok alapján valóban borítékolható, hogy a szombaton este fél hétkor kezdődő összecsapáson miskolci győzelem születik. A találkozót a Sándor Péter, Kovács Cs. Tamás játékvezetői duó dirigálja.