A legyező alaptörténete nagyon egyszerű. Egy olasz városka főterén eltörik egy lány legyezőjét. Aki eltörte, kétségbeesetten igyekszik pótolni. Mi nevetnivaló van ezen? Nos, ebből az egyszerű helyzetből az olasz reneszánsz egyik legnagyobb, máig érvényes komédiája kerekedik ki. A hányatott sorsú legyező kálváriáját nézve gyarlóságaikon, hazugságaikon, zűrzavaros életükön nevetünk. Ráadásul a túlfinomult urakat ugyanazok a színészek játsszák, akik a szegény, de szabadszájú prolikat, szemünk előtt váltva át egyik figurából a másikba. És néha mindkét szerepükből kiesnek.
Kiss Csaba már nem először rendezi ezt a darabot, 1996-ban Győrben színpadra állította.
– Szerettünk volna olyan darabot bemutatni közönségünknek, ami vidám, de mély tartalma van. Ez ilyen – ajánlotta a közönség figyelmébe a darabot a direktor. – Szerelem, féltékenység, intrika, gonoszság, és megannyi érzelem mozgatja a történetet. Olyan, mint egy hógömb, csak ebben nevetés és könny hull alá, amikor felrázzuk.
Kiss Csaba hozzátette: úgy érezte, az elmúlt években olyan jelentős mértékben megváltozott a képe a színészetről, a színjátszásról, hogy érdemes újra elővenni az akkori átiratot.
Péntek délután egy magyarországi ősbemutatóra készülnek a miskolci Kamarában. Ha meg kellene nevezni a legrokonszenvesebb irodalmi hősöket, Robin Hood neve biztosan előkelő helyen szerepelne a listán. Hiszen ki ne ismerné a sherwoodi erdő betyárját és furfangos segítőit, a bunyóra mindig kész, de a barátaival galamblelkű Little Johnt, a jó kedélyű, vasöklű Tuck barátot, a csodaszép Marian kisasszonyt – és persze a király gőgös vadászait vagy az ostoba nottinghami városbírót? Számos feldolgozásban láthattuk már csatázni őket, de a Miskolci Nemzeti Színház most valami egészen különlegeset kínál. A klasszikus Robin Hood-történetet számos új epizóddal, humoros és látványos kalandokkal, mai nyelven, ráadásul dalokkal-zenével mutatják be; remek szereposztásban, fiatal alkotótársakkal – mai és örök fiataloknak! Nagy üldözések és pofára esések, hűség, hazaszeretet és persze szerelem: mindez együtt egy magyarországi ősbemutatón a Kamaraszínházban.
Az évad utolsó nagyszínházi bemutatója szintén ősbemutató, az Erdély – Tündérkert a kitűnő irodalmi alapanyagból kiindulva közös múltunk feldolgozására tesz kísérletet. Báthory Gábor és Bethlen Gábor áll a cselekmény középpontjában, két eltérő jellem, két politikai filozófia, két férfitípus. A regény színpadi változata a móriczi nagytotálnak csupán egy részét tudja kiragadni, mégis megrendítő képet ad az örökös megosztottságról, egy nagy fejedelem születésének történelmi és magánéleti hátteréről.
– Mindkettő karrierista, becsvágyó volt. De két külön típus – a műben két metafora. Báthory Gábor (Harsányi Attila) a magyar Caligula, a nagy család utolsó fejedelmi, árván, hányattatottan felnőtt, az erkölcsről lemondott kegyetlen, véreskezű tagja. Egy kimagasló intelligenciával rendelkező, vizet nem ivó, így lényegében folyamatosan részeg vadállat. Bethlen (Zayzon Zsolt) józan elme, szisztematikus jellem. Helye van az öt legnagyobb magyar között. Hogy kellemes ember volt-e, nem tudjuk, de azt igen, hogy háromezer fiatalt küldött külföldi egyetemekre tanulni, kitágította a világot Erdély számára. Az ő uralkodása volt az aranykor, amit a káosz évei előztek meg – jellemez a rendező, Keszég László.