Ugrás a tartalomra

Magabiztos győzelem a rájátszásban

Létrehozva
A női futsal NB I felsőházi rájátszásának első fordulójában az alapszakasz ötödik helyezettje, a DVTK-Vénusz a harmadik helyen forduló Árkád ETO csapatát fogadta vasárnap este a Generali Arénában.

Parádésan kezdett a hazai csapat, hiszen a 7. percben már háromgólos előnyre sikerült szert tenni Kovács Aliz egy és Miliczki Noémi 2 góljának köszönhetően.

A diósgyőri henger azonban ezután sem állt le, és a 28. percben már 5-0 volt ide.

A végére egy kicsit talán kiengedett a hazai csapat, győzelme azonban így sem forgott veszélyben, így a rájátszás első fordulójában tekintélyt parancsoló győzelmet arattak a győri csapat fölött.

venusz_eto_150215.jpg

Forrás: DVTK-Vénusz facebook-oldala

Eredmény (dvtk.eu):
Női futsal NB I. felsőház, rájátszás 1. forduló
DVTK-Vénusz - Árkád ETO 5-2 (3-0)
Miskolc, Generali Aréna. Játékvezető: Szuromi Viktor (Kujbus László, Katona Brigitta).
DVTK-Vénusz: Németh - Bernáth, Váradi, Miliczki, Kovás A. Csere: Szőke, Boros, Bukovszki, Kresák, Almási Vezetőedző: Sárréti Géza.
Árkád: ETO: Oláh - Jakab, Szórádi, Vígh, András Csere: Jakab, Csuti, Szűcs Vezetőedző: Molnár Attila

Gólszerző: Kovács A. (1-0) a 2., Miliczki (2-0) az 5., Miliczki (3-0) a 7., Bernáth (4-0) a 23., Kovács A. (5-0) a 28., Vígh (5-1) a 28., és Vígh (5-2) a 37. percben.

Nem
Hazai pályán aratott magabiztos győzelmet a DVTK-Vénusz. Videó: dvtk