Ugrás a tartalomra

Gondban Marco Rossi: kikkel álljon ki a Diósgyőr ellen?

Létrehozva
A Budapest Honvéd az idei év első tétmérkőzésén lép pályára szerdán a Diósgyőr otthonában. A Ligakupa nyolcad döntőjének mindkét mérkőzését elhalasztották tavaly a pályák használhatatlansága miatt.

Az összecsapással kapcsolatban Marco Rossi úgy fogalmazott: „azon igyekeztünk az elmúlt napokban, hogy megtaláljuk azt a tizenegy játékost, akikkel kiállhatunk a mérkőzésre.”

– Az új igazolásaink és a kölcsönből visszahozott akadémistáink sem léphetnek pályára a szabályok miatt – mutatott rá a vezetőedző a klub hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint. – Azok közül, akik az ősszel is a csapat tagjai voltak, többen sérültek, ezért kisebb gondot okoz az ideális kezdőcsapat kijelölése. Kénytelenek vagyunk taktikailag belenyúlni a szerkezetbe. A kispadon lesznek nagyon fiatal játékosok is, akikről elmondhatom, hogy egyáltalán nem gond az életkoruk, viszont még nem volt idő arra, hogy kellőképpen megismerjük őket. Az előbb felsoroltak viszont nem mentenek fel minket az alól, hogy keményen dolgozzunk, sokat fussunk és maximálisan küzdjünk a mérkőzésen. Lesz olyan futballistám is, akit annak ellenére a kezdőcsapatba kell, hogy jelöljek, hogy az elmúlt időszakban nem tudott mindegyik edzésen részt venni.