Ugrás a tartalomra

Új tulajdonosa lehet az Avas Szállónak: jön a harmadik pályázat

Létrehozva
Nem

 

Az Avas szálló kálváriája 1997-ben indult el, amikor a Multicasa Consulting megvásárolta – információink szerint 250 millió forintért –, vállalva, hogy két éven belül felújítja. A határidőt többször módosították és bontási, építési munkákat is végeztek az épületben, de végül 2010-ben levonult a beruházó, és azóta úgy áll az épület, ahogy a munkákat éppen félbehagyták. Az építtető az örökségvédelmi hivatallal került összeütközésbe, a hivatal szerint nem az engedélyes tervek alapján épült a szálló egy bizonyos része.

rostas_laszlo_150217_vcs_2.jpg

Rostás László főépítész

– Túlépítették a beépíthető magasságot, minimum két szintet vissza kell bontani ahhoz, hogy egyáltalán a műemlékre vonatkozó előírásokat be tudja tartani a beruházó. Ráadásul, mivel az egykori Fehér terem és egykori táncterem tetejét megbontották, és kibontották a régi mozi nézőterét is, olyan károkat okoztak, ami százmilliós nagyságrendet jelent – mondta el érdeklődésünkre Rostás László, Miskolc főépítésze.

Ahhoz hogy bármilyen építkezés elinduljon, az eredeti állapotot vissza kell állítani, hiszen egységes műemlékvédelem alatt van az épület, tette hozzá. Az eredeti térstruktúrát, a főutcai homlokzat tömegét, illetve az udvari, úgynevezett fapados szárnyat és a bálterem részét is vissza kell állítani. Belső válaszfalakban lehet változás, de az is csak minimális.

avas_szallo_150217_vcs_25.jpg

– Ha itt valaki építési engedélyt szeretne kérni, akkor ehhez az eredeti állapot visszaállítást kell elvégeznie, ami durván 900-1000 millió forint közti összeget igényel. Ekkor érünk el abba az állapotba, ahonnan egyáltalán el lehet indulni – tette hozzá a főépítész, aki szerint 2,5-3 milliárd forint kellene ahhoz, hogy egy minőségi, használható épület legyen az Avas Szálló.

A kivitelező levonulása óta az épület az elmúlt évek alatt egyre inkább egy bombatalálatot ért épülethez hasonlított: már a járókelőkre is veszélyt jelentett a homlokzata. Az önkormányzat annyit tehetett, hogy 2013 októberében a miskolci ingatlankezelőtől megrendelte az életveszélyes állapotot megszüntető munkákat.

 – Ezek elsősorban statikai jellegű megerősítések voltak, állagmegóvási munkálatok, valamint a balesetveszély elkerülése érdekében elvégzett munkálatok. 2013-ban ennek volt egy látványos eleme, amikor a főutcai paravánt elbontották. Ekkor a homlokzat megerősítésére került sor, hogy ne okozzon balesetveszélyt a sétálók számára – mondta el ezekről a munkákról Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.

avas_szallo_150217_vcs_32.jpg

Az év elején felszámolási eljárás indult a Multicasa Consulting Kft. ellen. A felszámoló azóta kétszer próbálta értékesíteni az Avas Szállót, sikertelenül. Március 10-től újra lehet pályázni rá, így hamarosan véget érhet az épület csaknem két évtizedes kálváriája.   

– A jövő hét csütörtökig tudom feltenni a pályázatot, a cégközlönyös megjelenés után 15 nappal nyílik lehetőség az elektronikus értékesítési rendszeren keresztül a pályáztatásra. Ez a pályázat kisebb értékben lesz kiírva, mint az eddigi kettő – tájékoztatott Simon Péter felszámolóbiztos.

Loading Video...
Nem
Avas szálló; Parai Roland videója

600 millióval kezdték, a második pályázaton már 386 millióért kínálták a szállót, ez az összeg most 300 millió körüli lesz. A felszámoló szerint ez a harmadik eljárás már sikeres lesz.