Ugrás a tartalomra

Hihetetlen ugrás: motorral sísáncról!

Létrehozva
Most, hogy a napokban megdőlt a síugrás világcsúcsa, mutatunk egy olyan mutatványt, amitől eláll a lélegzete.

Az idén 34 éves, „Maddo” becenéven ismert ausztrál motoros kaszkadőrnek nem ez az első elképesztő mutatványa. Az amerikai Utah síugró sáncáról vetette megát a mélybe: 110 km/h-s sebesség után katapultált a sánc alján és 114 métert repült, mintegy 57 méternyi szintkülönbséget küzdve le. Mint rövidesen látható, szerencsésen ért földet.

Robbie Madison MX Ski-jump, by Glenn Hakkers

Pályafutása során néhányszor már összetörte magát. „Néhány súlyos sérülés megértette velem, nincs annál fontosabb, hogy épségben megússzam ezeket a merész vállalkozásokat. A helyzet az, hogy ezek éltetnek. Szeretném még nagyon sokáig csinálni, hiszen azzal foglalkozom, amit szeretek, miközben utazgatok a világban és rengeteg emberrel találkozom” - vallja a kaszkadőr.

Mielőtt legyintene, hogy ugyan már, ez is valami, hozzátesszük, hogy az ugrás előtt, bemelegítésként lejött a bobpályán is. Nézze meg az egész produkciót!

Skullcandy: Robbie Maddison’s Drop In, by Skullcandy

Nem mintha két síléccel mindez egyszerűbb lenne. A hétvégi síugró Világ Kupa norvég állomásán, Vikersundban, két nap alatt kétszer döntötték meg a síugrás világcsúcsát. Előbb szombaton, a szlovén Peter Prevc 250 méterig repült. Majd jött a vasárnap és a norvég Anders Fannemel rátett még másfél métert.

Anders Fannemel 251.5 m World Record Ski Jumping Vikersund 2015, by Skoki Narciarskie 2013/2014