Ugrás a tartalomra

Szakmai nap drogról, bűnmegelőzésről a börtönben

Létrehozva
A fogvatartottak társadalomba való visszailleszkedését segítő program ért a végéhez a miskolci börtönben. A LÉTRA-fokról fokra elnevezésű projektben 1 éven keresztül pszichológusok, fejlesztő pedagógusok foglalkoztak a bajba jutottakkal.
Nem

Tíz hónapon keresztül intenzív fejlesztés valósulhatott meg a büntetés-végrehajtási intézet falain belül. Több mint ötven fogvatartottat vontak be a programba, akik közül 37-en vettek részt sikeresen a fejlesztésen.

Lengyel Anett, a LÉTRA projekt szakmai vezetője ismertette, minden fogvatartottnak volt egy egyéni mentora, aki egy hónapban kétszer találkozott vele és egyénileg mentorálta.

A program a Drogambulancia Alapítvány kezdeményezése. Juhászné Ceglédi Tünde kuratóriumi elnök elmondta, a börtönben van egy drogprevenciós körlet, ennek lakói számára szerveztek elterelő kezelést illetve prevenciós foglalkozásokat. Ekkor gondoltak arra, hogy ezt ki lehetne terjeszteni a körlet tagjain a szenvedélybetegekre és más fogvatartottakra is.

A program a végéhez ért. A záró rendezvényen Miskolc alpolgármestere is részt vett. Kiss Gábor köszöntőjében hangsúlyozta: az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezések nagyban segítik a fogvatartottak visszailleszkedését a civil életbe.

A programot a Svájci Hozzájárulás 13 millió forinttal támogatta.