Ugrás a tartalomra

Történelmi Avas: folytatódik a zöldterületi rekonstrukciós munka

Létrehozva
Február 23-án, hétfőn folytatódik a tájidegen fák kivágása a történelmi Avason. A zöldterületi rekonstrukciós munka során ezúttal 34 fát vágnak ki az Avasi temető és a Horváth-tető közötti szakaszon – a Latabár sor- Lajos sor-Horváth tetői sétány-Petőfi sor által határolt területen.

Emellett 41 fa gallyazását és a cserjék ritkítását is elvégzik a szakemberek. A munkák idején a lépcsősor egy szakaszát is lezárják a gyalogosok elől balesetveszély miatt. A lakosság megértését és türelmét kérik.

avas_favagas_150216_ja_25.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Mint az a városháza korábbi közleményében elhangzott, az önkormányzat a belváros szerves részévé szeretné tenni a történelmi Avas városrészt, ezzel tovább bővítve Miskolc turisztikai attrakcióit. A projekt részeként azokat a fákat vágják ki, amelyek tájidegenek, gyökérzetükkel veszélyeztetik az ott lévő pincéket, támfalakat. 

A kivágott fák helyett új növényeket telepítenek, hiszen fontos szempont a csapadék okozta erózió elleni védelem és az áthalmozott kőzetrétegből álló meredek rézsűk állékonyságának megóvása. Ennek eredményeként a város felől láthatóvá válik az önmagában is attrakciót jelentő terület.

avas_favagas_150216_ja_19.jpg

A fák kivágásáról a polgármesteri hivatal széleskörű egyeztetést folytatott a civil- és szakmai szervezetekkel, valamint a református egyházzal.