A tavaly újjáalakult helyi szervezet elsődleges célja, hogy minél több fiatallal megismertessék meg a tudományos eredményeket, és harcoljanak az áltudományok valamint a kuruzslás ellen.

– Újjászerveztük a Miskolci Területi Akadémiai Bizottság klubját, a MAB klubot, ahol nagyon sok érdekes előadás hangzott már el. Ezek nem tudományos előadások voltak, mégis tudomány közeli előadások, mindenki számára emészthető módon – emelte ki Roósz András, az MTA Miskolci Területi Bizottságának elnöke. Elmondta azt is, hogy az idei feladatok között szerepel a határon túli szlovák – magyar együttműködés kialakítása, illetve fenntartása, a művészekkel való kapcsolat felvétel, valamint az oktatás és az utánpótlás nevelés.
A fiatalok megszólítására nagy szükség lesz az elkövetkező években, és a fiatalok bevonásával képzeli el a város jövőjét Miskolc polgármestere is.

– Nem véletlen, hogy minket választanak a nagy külföldi innovatív cégek, mert még érzik az erőt Miskolcon illetve a régióban. A műszaki iparágak működéséhez jó lehetőséget biztosít az itteni humánerőforrás képzés. De úgy érzem, hogy a jövővel nagyon sokat kell foglalkoznunk – mondta Kriza Ákos polgármester.

A bizottság közgyűlésén elhangzott az is, hogy a kutatók számára alapított díjat november 3-án, a tudomány napján adják majd át.