Miért pont február 25-e? – kérdeztük Molnár Pétertől, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) miskolci elnökétől (képünkön). A politikus válaszában elmondta, 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, országgyűlési képviselőt. Azért tartóztatták le és hurcolták el a Szovjetunióba, mert harcosan ellenállt a kommunista hatalomátvételnek Magyarországon.
Kovács Bélát a képviselői mentelmi jog ellenére tartóztatták le és hurcolták el, nyolc évet töltött fogságban. Letartóztatása és fogvatartása volt az első lépés a kommunista párt totális egypárti diktatúrájának kiépítése felé vezető úton, a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált.
A magyar Országgyűlés 2000 nyarán döntött úgy, hogy február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánítja. Jellemzően az oktatási intézményekben, de a civil életben is nagyon sok helyen tartanak megemlékezéseket ezen a napon.
– Bölcs az a régi mondás, hogy a történelem az élet tanítómestere. Úgy gondolom, a XX. század diktatúráinak borzalmairól meg kell emlékezni, a kommunista diktatúrák következtében világszerte mintegy 100 millió ember halt meg – hangsúlyozta Molnár Péter.
A kommunista terrornak hazánkban már 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején is voltak áldozatai, de a legsötétebb évek a ’40-es évek végétől következtek. Az ÁVH, majd az ÁVO számtalan embert vitt el kényszermunka- és internáló táborokba.
Miskolcon, a Széchenyi utca 33. számnál található az az emléktábla, ami az 1952. június 25-i, tragikus éjszakára emlékeztet: közel félezer embert hurcoltak el akkor Miskolcról a hortobágyi Borsós-tanyára. Senkit nem kíméltek, senki sem volt biztonságban: minden előzetes értesítés nélkül, kiélesített géppisztolyokkal, éjnek idején hurcolták el az akkor 28 éves miskolci ügyvédet, Isépy Tamást, a későbbi rendszerváltoztató politikust és államtitkárt is. Ő a szüleivel együtt került a Hortobágyra, ahol közel 2 évet töltött az internáló táborban.
A tábornaplókból és a még élők visszaemlékezéseiből tudható, hogy közel 60 egykori katonatisztet és családtagjaikat, 20 városi köztisztviselőt, továbbá munkásokat, kereskedőket, vállalati és üzletvezetőket, ügyvédeket, pedagógusokat, egyházi személyiségeket, újságírókat hurcoltak el ezen az éjszakán.
Közöttük volt három egykori miskolci polgármester, Halmay Béla, Honthy Béla és Gálffy Imre is, valamint Diósgyőr főjegyzője és Borsod vármegye alispánja. Hortobágyra kerültek 1952-ben sokan azok közül is, akik az 1945-ös és 1947-es pártok képviselői voltak. – Ez az emléktábla mementó, rájuk is emlékeztet minket – mondta a KDNP miskolci elnöke.