Ugrás a tartalomra

Nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma

Létrehozva
Gyorsabb lefolyású, de agresszívabb az idei influenzajárvány. Több mint ötezren voltak orvosnál a múlt héten influenzaszerű tünetekkel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A megyei tiszti főorvos szerint ez igen magas szám az előző évek járványaihoz viszonyítva.
Nem

Köhögéssel, magas lázzal, torokfájással és végtagfájdalmakkal  ma is sokan  keresték fel a háziorvosukat. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében még mindig tart az influenzajárvány.

Dala István ugyan már nem köhög, láza már csökkent, de az ízületei még mindig fájnak. Ezért kereste fel ismét az orvosát: – Elég magas, 38,9 fokos lázzal kezdődött, és egész nap lázas voltam – mondta. – Feküdtem és lázcsillapítókat szedtem, nagyon nehezen lehetett hűtőfürdővel lehúzni a folyamatosan magas lázat. 

influenza.jpg

Az idei járványra különösen jellemző, hogy gyógyszerekkel és pihenéssel pár nap alatt meggyógyul a beteg, de ha mindezt elmulasztjuk, könnyen szövődményei is lehetnek a betegségnek.  

– Akinek nagyon magas a láza, nagyon rossz a közérzete, és fáj a torka, mindenképpen keresse fel a háziorvosát, hogy megelőzhető legyen a vírus terjedése – mondta Kázár Ágnes háziorvos. – Aki tudja mentesíteni magát a munka alól, tegye meg, mert akkor a vírusos betegség  3-4 nap alatt gyorsan meggyógyul.

Az elmúlt hét adatai alapján 100 ezer lakosból több mint hétszázan fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz. A megyei tiszti főorvos szerint az előző évek járványaihoz viszonyítva ez igen magas szám .

asztalos_agnes.jpg

– Számításaink szerint több mint 5 ezren fordultak az elmúlt héten ilyen tünetekkel orvoshoz – összegezte Asztalos Ágnes megyei tiszti főorvos. – Az előtte lévő héten mintegy 4700-an. Tehát ennyi az emelkedési száma. Korábban olyan 620 fő ment a 100 ezer lakosból, most 710 körül van. Tehát ilyen módon emelkedtek, de az ütem az lassult egyértelműen.

A tiszti főorvos hozzátette, hogy egy-két hétig még további megbetegedésekre számítanak, a teljes járvány várhatóan egy hónap múlva szűnik meg.