Az ankét elején Hollósy András köszöntötte az összegyűlt szurkolókat, akik megtöltötték a Szinvapark 2. emeletén az éttermi részt. Eljött Árki Gábor, a DVTK sportigazgatója, Szivics Tomiszláv vezetőedző, Gosztonyi András csapatkapitány, valamint Koman Vladimir és Miloš Krstić.

Először az újak mondták el "székfoglaló beszédüket".
Miloš Krstić: Csak egy hónapja vagyok Diósgyőrben, de mintha egy éve itt lennék. Sokat dolgoztunk Törökországban, az alapozás után maximálisan készen állunk a folytatásra. Minimum a jelenlegi helyezést szeretnénk megtartani
Koman Vladimir: Igazolta az hírét a diósgyőri szurkolótábor, köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek. Sajnálom, hogy nem játszhattam a Ligakupában és hogy kiestünk. A bajnokságban minél előbb szeretnénk végezni, lehetőleg a dobogón, de még nem mondtunk le a bajnoki címről sem.
Gosztonyi Andrást nemrég nevezte ki Szivics Tomiszláv csapatkapitánynak: Magasra tették a mércét azok, akik előttem viselték a DVTK csapatkapitányi karszalagját, gondolok Elek Ákosra és Kádár Tamásra. Mindent megteszünk azért, hogy minél előrébb végezzünk.
A játékosok után Szivics Tomiszláv vezető kapta meg a mikrofont és a szót: Örülök, hogy ez előttem szóló három fiatalember ennyire optimista, én realista szeretnék lenni. Jól sikerült a felkészülés, de van hiányérzetem is. A 17. forduló után a harmadik helyen állunk, de nem szeretnék fölöslegesen ígérgetni. Jó állapotban vagyunk, de például a két középső védőnk jelenleg beteg, ennek ellenére pozitívan várjuk a tavaszi rajtot.
Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Árki Gábor sportigazgató is: A felkészülés zökkenőmentes volt idáig, sajnos most néhány betegség és sérülés bejött. Sok tárgyaláson vagyunk túl az átigazolási szezonban, pótolni kellett a két távozó válogatottat. A mögöttünk állók is érősítettek, nehéz tavasz elé nézünk, mert sokan szeretnék elfoglalni azt a helyet, ahol most mi állunk.
Ezt követően a szurkolók kérdezhettek.

Miért nincs több középső védő?
Szivics Tomiszláv: nehéz helyzetbe kerültünk, mert sok az EU-n kívüli játékos, nekünk magyart kellett volna hozni, azonban ilyen nem nagyon van a piacon. Kovács Gábort és Balogh Bélát szerettem volna, de Baloghot nem engedték el Pécsről. Kovács Gábor rehabilitációja az ígéretek szerint 10 napig tart még, addig kell kibírnunk. Amióta Diósgyőrbe érkeztem, sokszor voltunk már nehéz helyzetben, de mindig megoldottuk. A klub szempontjából jó döntés volt Elek Ákos és Kádár Tamás eladása, meg fogjuk oldani a pótlásukat. Nem csak a téli átigazolási szezonra, hanem már a nyárra is figyelünk, hogy kit hozhatunk a magyar bajnokságból. Csak azt kértem a vezetőktől, ne igazoljanak a youtube-ről.
Árki Gábor: Építkezünk folyamatosan, a keret nagyjából 85-90%-a adott. Szeretnénk minél több magyar játékost igazolni. Kovács Gábor sérülését nem láttuk a szerződtetése előtti vizsgálatkor, de nem fél évre igazoltuk
Mi történt pontosan Kovács Gáborral?
Árki Gábor: Megvolt az orvosi vizsgálat, tudtunk a sérüléséről, de 3-4 napos gyógyulást prognosztizáltak az orvosok. Az MRI például nem mutatott semmilyen gyulladást. Az első fordulóban 5 sárga lapja miatt úgysem játszhatott volna, de tudtuk, hogy korábban másfélszáz NB I-es találkozón szerepelt, soha nem volt sérült és különben is hosszú távú szerződést kötöttünk vele

Mikor fog játszani?
Szivics Tomiszláv: Ha meggyógyul, bízom benne, hogy minél hamarabb
Ki lesz a középhátvéd Szombathelyen?
Szivics Tomiszláv: Ha van jó ötlet, akkor szívesen hallom. (Miután több poén elhangzott:) Sajnos nem vicces a helyzet.
Miért nem vettünk kölcsön játékost?
Árki Gábor: Hosszú távú stratégiánkba nem férnek bele a fél évente cserélődő keret.
Nikházi Márk mikor jön vissza?
Árki Gábor: Egy évre került kölcsönbe Dunaújvárosba, nyáron tér vissza.
Miért nincsenek fiatalok?
Árki Gábor: a fiatal csapatok közé tartozik a DVTK és ezt az utat szeretnénk járni a jövőben is akár igazolással, akár saját utánpótlásból felhozott játékosokkal
Milyenek a saját nevelésű fiatalok?
Szivics Tomiszláv: Figyeljük az U21-et, U18-at, U17-et, de ott is támadók közt találni tehetségesebbeket, akiknek most nem tudunk lehetőséget adni az első csapatban. Pedig elsősorban védőt lehetne nevelni, erről már beszéltem Bene Ferenc utánpótlás szakmai igazgatóval is.
Egerszegi és Jenner sérülése hogy áll?
Szivics Tomiszláv: Egerszegi tegnap újra próbált edzeni, sajnos ismét fájdalomra panaszkodott. Jenner sem edzett, ő térsérülése mellett betegséggel is küzd.

Miért csak az ultráknak köszönték meg a szurkolást az Újpest elleni mérkőzés után?
Gosztonyi András: A jövőben figyelni fogunk, mindenkinek meg fogjuk köszönni a szurkolást
Árki Gábor: Benne van a házirendben, mindenkinek meg kell köszönni a szurkolást, számunkra minden szurkoló egyforma.
Miért nincs lelátó az műfüves pálya mellett?
Árki Gábor: Egyetértek a felvetéssel, dolgozunk a probléma megoldásán
Miért nem a másik műfüves pályán játszik edzőmeccset a csapat?
Árki Gábor: Az új műfüves pálya van hitelesítve nemzetközi edzőmeccsre.
Mitől kiemelt mérkőzés a kiemelt mérkőzés?
Árki Gábor: A hatóságok döntik el.
Stadionrekonstrukció idején hol játssza hazai mérkőzéseit a DVTK?
Árki Gábor: Miskolcon, vagy - a kiemelt meccseket - Mezőkövesden szeretnénk játszani, az MLSZ mondja ki a végső szót
EL-meccseket hol játsszuk?
Árki Gábor: Köszönjük a megelőlegezett bizalmat! Ha sikerül ismét elindulni a nemzetközi kupában, akkor Debrecen, vagy Nyíregyháza lesz a helyszín.
Gosztonyi Andrásnak lejár nyáron a szerződése. Hosszabbít vele a klub?
Árki Gábor: Tavaly szeptember óta egyeztetünk, szeretnénk vele megegyezni.
Szivics Tomiszláv szerződése is lejár.
Árki Gábor: Tegnap is egyezettünk a mesterrel, bízom benne, hogy hamarosan pozitív eredménye lesz a tárgyalásoknak.
Eligazodik-e már Miskolcon?
Koman Vladimir: Első alkalommal még a stadion mellett is elsuhantam, de már nem tévedek el. A Palotaszálló, a Diósgyőri Vár nagyon tetszik, érdekelnek az ilyen dolgok, biztosan be fogom járni a nevezetes helyeket.
Miloš Krstić: Tetszik Miskolc, minden megvan, ami a családomnak kell. De nem turistának jöttem, hanem focizni és győzni.
Jelenleg hány percet tud játszani Koman?
Koman Vladimir: 90
Szivics Tomiszláv: Nyomás alá tett Voli. Egyelőre 30 elég lesz.

Elképzelhető-e, hogy Bacsa és Gosztonyi egyszerre legyenek pályán?
Szivics Tomiszláv: Mindkettő sokoldalú játékos, több poszton is bevethető akár csatárként, akár a középpálya szélén. Bacsa Patrik jó formában van, de erős a konkurencia, nem lehet 2-3 meccset várni a jó teljesítményre. És ott várkoznak mögöttük a többiek, például Koman Vladimir, aki szintén a középpályán játszik, lényegtelen, hogy védekező vagy támadó szerepkörben
Ősszel többször előfordult, hogy hátrányból kellett felállni.
Szivics Tomiszláv: Elmúlt az az idő, amikor a DVTK egy szimpatikus csapat volt. Az utóbbi 1,5 évben komoly csapat lettünk, mindenki készül ellenünk. Nekünk 150%-kal kel pörögni, ha ez nem így van, akkor szenvedünk. Diósgyőrből senki nem vitte el a 3 pontot ebben a bajnokságban és nem is fog. Itt ebben a pillanatban aláírnám, hogy minden mérkőzésen a 95. percben győzünk.

Miért nem lőnek a játékosok távolról?
Szivics Tomiszláv: Jogos a kritika, tény, hogy ez nem jellemez minket, helyette sokpasszos játékot játszunk.
Amikor Diósgyőrbe érkezett Szivics Tomiszláv, támadófocit ígért. Tartja a szavát?
Szivics Tomiszláv: Ezzel a kerettel csak támadófocit lehet játszani, olyan sok a csatár és olyan kevés a védő.