
Dékány Károlyné (Ludányi Ilona) Heves megyében Csányon született, majd Hejőpapira költöztek, itt ismerkedtek meg későbbi férjével. Ő miskolci volt, de vasúti munkája néha ide szólította. Házasságkötésükkor Miskolcra költöztek, 1953-tól él városunkban, azóta is ugyanabban a Bajcsy Zs. utcai lakásban.
Ilona néni varrással és különböző kézműves dolgokkal foglalkozott, de nem szövetkezetben, hanem otthon tevékenykedett. Férje a háború előtt a vasútnál dolgozott, utána pedig a kohászatban volt művezető.

Férje 1982-ben hunyt el 62 évesen, rá egy napra, az akkor 34 éves idősebbik fia szívinfarktusban halt meg. A néninek van egy másik fia is, Károly, aki a szomszéd lakásban lakik, így közel vannak, tudják segíteni.

Öten voltak testvérek, nővére és egyik öccse él még. Négy unokája van, 3 fiú, 1 lány. A képen féléves dédunokájával és unokájával látható. A mai napig főz, jó egészségnek örvend. A mozgás már kicsit nehézkes számára, szellemileg viszont nagyon friss. Mindennap elolvassa az újságokat, szeret tévézni, régi magyar filmeket nézni.