Ugrás a tartalomra

Megvan Dárdai Pál első berlini győzelme

Létrehozva
Dárdai Pál csapata, a bennmaradásért harcoló Hertha hazai pályán 1–0-ra győzött az Augsburg ellen a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának szombati játéknapján – megszületett tehát a nemrégiben kinevezett magyar edző első hazai győzelme a berlini csapattal.

Két vereség után aratott fontos győzelmet Dárdai Pál csapata, méghozzá egy élboly közeli riválissal szemben – olvasható a Nemzeti Sport online-on. Mint a tudósításban olvasható, az első félidőben az Augsburg futballozott veszélyesebben, de a Hertha taktikája jött be, azaz nem született gól.

A fordulás után kiegyenlített volt a játék és sokáig az eredmény is, mígnem a 88. percben jött Salomon Kalou, és közelről belőtte a hazai győzelmet jelentő gólt. A Kicker értékelése szerint a berlini csapat taktikai érettségről tett tanúbizonyságot, megdolgozott a létfontosságú három pontért.