Ugrás a tartalomra

Miskolcon is párbeszédre hívták az ifjúságot

Létrehozva
Közel nyolcvan fiatal vett részt péntek délután a városháza dísztermében megrendezett Rólad Szól programsorozat miskolci állomásán. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által életre hívott fórumon a résztvevő fiatalok kifejthették véleményüket, kérdéseket tehettek fel a kormányzat képviselőinek.

A döntéshozók sokszor, sok helyen kimondják, hogy a fiatalok nélkül nem lehet jó ifjúságpolitikát csinálni. Értük csak velük lehet dolgozni. Ezen gondolat mentén indította el az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család-és ifjúságügyekért Felelős Államtitkársága a Rólad szól!- párbeszéd a fiatalokkal elnevezésű konzultációs sorozatát.

rolad_szol_150227_vcs_3.jpg

Rólad Szól! - fotó: Végh Csaba

A kormányzat képviseletében Óvári Zsuzsanna, a miskolci önkormányzat főosztályvezetője és Sanda Tamás helyettes államtitkár köszöntötte a jelenlévőket tegnap délután a városházán.

"Nagyon fontos hogy ez a sok fiatal jól érezze magát, ezért mindent megteszünk” – hangsúlyozta Óvári Zsuzsanna.

A főosztályvezető beszédében méltatta a program küldetését, úgy véli, ez egy remek lehetőség arra, hogy megismerjék a fiatalok álláspontját. Arra buzdította őket, hogy bátran vegyenek részt a párbeszédben, továbbá felhívta a hallgatók figyelmét a miskolci önkormányzat ifjúság-támogatási rendszerére, amit szükség esetén igénybe vehetnek.

rolad_szol_150227_vcs_2.jpg

Te döntöd el! - ezt üzenik a miskolci fiatalok - fotó: Végh Csaba

A program sorozat miskolci állomásán mintegy nyolcvan fiatal vett részt, és közel másfél órán keresztül beszélgettek egymással és a kormányzat képviselőjével az ifjúsági foglalkoztatás, a szabadidős és sportolási lehetőségek vagy a családi kapcsolatok különböző vonatkozásairól. A beszélgetés eredményeit hashtag-kampány formájában összesítik a szervezők.