Nem
– Egy nagyon szerencsés változás ez a hagyományos közfoglalkoztatásban. Jellemző módon eddig 2-3 hónapos szerződést kötöttünk, most azonban a munkaügyi központtal történt egyeztetések alapján, illetve a polgármester úr és a Belügyminisztérium egyeztetése alapján lehetőség nyílt arra, hogy a szerződések július 31-ig köttettessenek meg. Ez azt jelenti, hogy az első félévre rendelkezésre áll ez a közfoglalkoztatási állomány – mondta Schweichhardt Gyula.