Ugrás a tartalomra

Magyarország elkötelezett a múlt feltárása mellett

Létrehozva
Magyarország több, az emlékezetpolitika területén tevékenykedő nemzetközi szervezetet is támogat, ezzel is bizonyítja elkötelezettségét ezen a területen - erről Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A politikus az Országházban találkozott az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform vezetőivel, azt követően újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett arra: Magyarország tölti be jelenleg a Nemzetközi Holokauszt Emlékezet Szövetség (IHRA) elnöki posztját, és támogatja a kommunizmusról szóló washingtoni múzeum létrehozását.

A platform vezetőivel folytatott tárgyalásáról beszámolva közölte: az intézmény szorgalmazza a kommunizmussal foglalkozó nemzetközi törvényszék felállítását, fontos célnak tekinti a kommunizmus megőrzését az európai emlékezetben, és e törekvései eredményeként Brüsszelben antikommunista emlékművet állíthatnak fel.

A szervezet nagy hangsúlyt helyez a kutatásra is, mert – mint mondta – még mindig nagyon keveset tudunk a kommunizmus bűneiről. Az intézmény további elismerésre méltó céljaként említette az oktatást, úgy vélte, e nélkül minden politikai erőfeszítés hiábavaló.

Németh Zsolt felidézte: Magyarország az elmúlt időben kiemelten támogatta a platform munkáját, és a jövőben is feladatának tekinti a magyar állam, hogy anyagilag és politikailag is támogassa a tevékenységüket.

Göran Lindblad, a szervezet elnöke üdvözölte, hogy a magyar kormány elkötelezetten támogatja a munkájukat. Arról is beszélt, hogy nem kell összehasonlítani Európa két nagy egykori totalitárius rendszerét, a nácizmust és a kommunizmust, hanem azokat külön-külön kell megítélni. 

Neela Winkelmann-Heyrovská igazgató azt hangsúlyozta: a platformnak egyrészt a kelet-közép-európai térség országaiban fel kell tárnia a kommunizmus bűneit, mindazt, amit a kommunista rezsimek elkövettek a saját polgáraik ellen, másrészt pedig kutatásaik eredményeit Nyugat-Európa elé kell tárniuk. Ez közelebb hozhatja egymáshoz Európa keleti és nyugati felét – mutatott rá.

Siegfried Reiprich, a végrehajtó bizottság tagja azt mondta: munkájuk az európai emlékezet újraegyesítéséről szól. Évtizedekig ennek szétválasztása volt a jellemző, de most szükség van az újraegyesítésre, az egységesítésre az európai emlékezetben – tette hozzá.

A prágai központú Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform európai szinten koordinálja a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét. Az intézmény létrehozásáról szóló szerződést 2011 októberében Prágában írta alá 13 ország 19 intézete. Magyarországot a Terror Háza Múzeum képviseli az együttműködésben.