Ugrás a tartalomra

„A visszanyert városi önállóság költségvetése lesz a 2015-ös”

Létrehozva
A Fidesz-KDNP miskolci képviselőcsoportja ezekben a napokban, hetekben, arra koncentrál, hogy Miskolc hamarosan elfogadásra kerülő költségvetése miképpen teremtse meg legfontosabb közös ügyeink megfelelő pénzügyi feltételeit – írja keddi közleményében Soós Attila, a Fidesz helyi képviselőcsoportjának vezetője, a Fidesz-KDNP szóvivője.
Nem

 

soos_attila_150227_fkcs_1.jpg

Minden eddiginél több közpénzt áldoznak például majd idén a város rendjére, közbiztonságára. 2015-ben, oly sok esztendős várakozás után, elindítják az egész Avast szebbé, kultúráltabbá, biztonságosabbá tevő programot.  

- Természetesen folytathatnánk még a kisebb-nagyobb kezdeményezéseknek, fejlesztéseknek, vagy éppen óriás-beruházásoknak a sorát. Folytathatnánk a sort, hiszen éppen a Fidesz-KDNP kormánya volt az, amelyik az előző választási ciklusban kimentette a magyar önkormányzatokat a kilátástalan adósságcsapdából, lehetővé téve az önálló önkormányzati tervezést, működést. És éppen a mi városvezetésünk volt az, amelyik racionális gazdálkodásával elérte, hogy a kormánynak egyáltalán legyen kit megmentenie – fogalmaz Soós Attila. Mint írja: az Orbán kormány tettei nélkül, ma nemcsak a magánemberek, de az önkormányzatok sem lennének képesek az önálló létezésre.

Ma, a nagy nyilvánosság előtt, éppen annak az embernek, azaz Gyurcsány Ferencnek a pártja féltette az önkormányzatiságot, a városi önállóságot, aki miniszterelnökként a gátlástalan devizahitelezéssel tulajdonképpen majdnem felszámolta azt – zárja közleményét a Fidesz miskolci frakcióvezetője.