
Akkumulátoros sövényvágó készül a Bosch miskolci szerszámgyárában. Évente 40 ezer darabot gyártanak belőle a megyeszékhelyen, főként német és angol piacra exportálják. A Bosch csoport a harmadik legnagyobb külföldi termelő és az ötödik legnagyobb munkáltató az országban. Gyáraiban több mint tízezer embert foglalkoztat és a magyar gazdaság teljesítményének két és fél százalékát adja.
Javier González Pareja kiemelte, a cégcsoporton belül Németország után Magyarország a legmeghatározóbb Európában. A magyarországi Bosch csoport vezetője hozzátette: további növekedés és kapacitásbővítés várható. Novembertől Miskolcon már famegmunkáló elektromos szerszámokat is gyártanak. A Robert Bosch Power Tool Kft.-ben egy most kezdődött innovációs program keretében 2,2 milliárd forintos fejlesztés kezdődött meg, a 2016-ra befejeződő projekt után 350 új munkahely jön létre.
A gyárlátogatással egybekötött miniszteri viziten a külföldi gyárvezetők magyar nyelven köszöntötték a jelenlévőket majd tartottak beszédet, amit Varga Mihály külön megköszönt. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, a Bosch cég mára az ország kulcsfontosságú stratégiai partnere és az ötödik legnagyobb külföldi tulajdonú munkáltató Magyarországon.
Varga Mihály úgy fogalmazott, „a Bosch-csoport elkötelezettsége Magyarország iránt hozzájárul a munkahelyek számának és beruházások értékének növeléséhez, a gazdaság versenyképességének javításához.”

A nemzetgazdasági miniszter meggyőződése szerint az ország akkor tudja megerősíteni a már elért kedvező pozícióját, ha a vállalkozások támogatása mellett arról is gondoskodik, hogy a gazdálkodás környezete megfelelő legyen.
A miniszter szólt arról, hogy az Európai Bizottság zöld utat adott a Nemzetgazdasági Minisztérium mindhárom operatív programjának, így minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő akciója indulhat el. A 2,5 százalékos éves előrejelzés reális a magyar gazdaság növekedését illetően, de ennél akár magasabb is lehet – mindenesetre az ukrán-orosz konfliktusnak van hatása a magyar gazdaságra, ezért figyelni kell, hogyan alakulnak az olajárak.

Varga Mihály kiemelte, a tavasszal induló pályázatok egyszerűbbek, átláthatóbbak lettek, ugyanakkor megjelent a visszatérítendő támogatási forma, így lehetőség lesz olyan pénzek felhasználására a gazdaságban, amelyek újra és újra segítséget nyújtanak a vállalkozások fejlesztéséhez.
A sajtótájékoztatót követően a nemzetgazdasági miniszter megtekintette a gyártósort, ahol beszélgetett a szalag mellett dolgozó munkásokkal, valamint szemügyre vett néhány kéziszerszámot.