A harmadik helyen zárta a miskolci együttes az NB I alapszakaszát. Miután kialakult a nyolccsapatos rájátszás mezőnye, a menetrend is ismertté vált. Szabó István, az Aluinvent-DVTK technikai vezetője elmondta, már teljesen bizonyos, hogy a piros-fehérek a Zalaegerszeggel játsszák a negyeddöntőt.
– Március 17-én vagy 18-án fogjuk elkezdeni a negyeddöntőket, ez hazai mérkőzés lesz. Bár hivatalos értesítést még nem kaptunk, de az előzetes versenynaptár szerint egy hét alatt le kell játszanunk mind a három mérkőzést – mondta.
A negyeddöntők két győzelemig tartanak. Amennyiben továbbjutnak az elődöntőbe a miskolci lányok, várhatóan csütörtök – vasárnap ritmusban következik a folytatás, továbbra is két nyert mérkőzésig. A versenykiírás értelmében csak a finálé tart majd három nyert mérkőzésig.
A napokban további elismerés is érte a piros-fehéreket, ugyanis a csapat technikai vezetője a válogatott stáb tagja is lett.
– Már dolgoztam korábban a felnőtt válogatottal, de ebben a helyzetben nem az én személyes ismertségem volt a mérvadó, hanem inkább a klub fontossága, az, hogy nagy valószínűséggel mi fogjuk adni a legtöbb válogatott játékost ebben a szezonban – mondta Szabó István.
A válogatott teendők előtt azonban még a hazai bajnokság rájátszása vár a csapatra, amit tehát a Zalaegerszeg ellen kezdenek.