Önbíráskodás kísérlete és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást V. Bertalan 43 éves miskolci lakossal szemben a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság.
A nyomozás adatai szerint 2014. szeptember 12-én és 14-én a délutáni órákban Mezőcsát külterületén V. Bertalan egy élettársi kapcsolatban lévő pártól csaknem 200 ezer forintos tartozásuk megadását követelte. A gyanúsított követelésének egy nála lévő gáz riasztófegyverrel valamint fizikai erőszak kilátásba helyezésével adott nyomatékot, célját azonban így sem érte el.
Az ügyben indított nyomozást a rendőrség befejezte, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Tiszaújvárosi Járási Ügyészségnek.