Ugrás a tartalomra

Egy hónapon át ünnepelnek a frankofónok Miskolcon is

Létrehozva
A francia kultúra kedvelői minden év tavaszán programsorozattal erősítik összetartozásukat világszerte, így Miskolcon is. A Frankofónia ünnepén filmek, felolvasó színpad, fotó- és képregény-kiállítás várja az érdeklődőket március végéig Miskolcon és a megyében.

A frankofónia mint fogalom a XIX-XX. század fordulóján jelent meg. A szót egy geográfus használta először a francia gyarmatbirodalom építésével kapcsolatban, mondván, „a nyelv teszi a népet”, azaz a francia nyelv fogja a francia fennhatóság alá tartozó gyarmatországokat összekapcsolni és egységbe kovácsolni.

Ma a legtágabb értelmezésben a frankofónia azt a mintegy 175 millió embert kapcsolja össze, akik öt kontinensen napi rendszerességgel használják és folyékonyan beszélik a francia nyelvet. A francia nyelv jelentőségét leginkább a kultúrában és a nemzetközi szervezetekben – például a NATO-ban – betöltött szerepe adja, míg a mindennapi kommunikáció terén némileg háttérbe szorul.

Amikor a 1960-as években visszanyerték függetlenségüket a gyarmatok, már spirituális közösségként kezdték meghatározni a frankofóniát. Ezt intézményesítette az 1970-ben létrejött Frankofónia nemzetközi szervezete, mely több mint 50 országot tud a tagjai között, de több „megfigyelő” országot – köztük hazánkat – is tömörít. Ezek az államok a köz- és egyetemi oktatás, a tudományos kutatás, a közművelődés, valamint a várospolitika területén dolgoznak együtt.

A Frankofónia nemzetközi napját 1988. óta ünnepeljük. Ekkor már elterjedt volt az a megközelítés, hogy frankofón érzelműek mindazok, akik osztják azt az érzést, hogy egy adott közösséghez tartoznak, és azonos értékeket vallanak (ilyen a kulturális sokszínűség vagy az alapvető emberi jogok tiszteletben tartása). Gondolkodás- és cselekvési mód is tehát a frankofónia.

Magyarországon idén 16. alkalommal rendezik meg a Frankofónia ünnepét. Filmvetítések, érdekes előadások, fotó- és képregény-kiállítás, valamint egy területi pétanque-bajnokság is várja az érdeklődőket egészen március végéig Miskolcon és megyeszerte, a miskolci Alliance Française és a Zrínyi Ilona Gimnázium Kiss Ernő Francia Nyelvi Központ szervezésében.

A Frankofónia ünnepe miskolci és megyei programjait (francia és magyar nyelven) itt tekinthetik meg:  frankofonia_miskolc_program.pdf