A kórházban január elején kezdték a távhővezetékek lefektetését. Azóta többek közt a sebészet és a szülészet épületéhez is kiépítették a vezetékeket. Látni a nyomát, már csak az aszfalt színe jelzi, hogy nemrég munka folyt ezen a területen. Jelenleg újabb területen finom szemcséjű homokkal bélelik a gödröt, hogy a beépített vezeték ne sérüljön. Az itt lefektetett csövek a leendő légzőszervi rehabilitációs központhoz futnak majd be. A Semmelweis kórház területén csaknem 800 méternyi vezeték biztosítja majd az épületek fűtés és melegvíz szolgáltatását.

– Az épületekben lévő hőközponti, belső szerelési munkálatok párhuzamosan folynak a külső építési munkálatokkal. A Szent Ferenc kórházrészben befejeződtek a kültéri munkálatok, ott is a kazánházi rákötés és a hőközponti kialakítások várnak már csak megvalósításra – mondta Breitenbach Sándor, a MISEK Kft beruházási és műszaki főosztályvezetője.
A meleg vízhez és a fűtéshez szükséges 76 fokos víz az Avasi hőközpontból érkezik majd. A beruházás 280 millió forintba kerül. Ezt az Európai unió és a MIHŐ kft. közösen finanszírozza. A kiépítés így kórháznak nem kerül pénzébe, az üzemeltetés viszont sokkal gazdaságosabb lesz.

– A megállapodás szerint a működtetés költsége, a fenntartási költség évi 10-12 millió forinttal kevesebb lesz, mint a régi rendszeré volt. Emellett sokkal megbízhatóbb, és további előnye hogy megújuló geotermikus energiát hasznosít – foglalta össze az előnyöket Tiba Sándor főigazgató.
Miskolcon jelenleg 32 ezer lakásban és 900 hivatalban, iskolában, üzemben van távfűtés. A következő fűtési időszakban már a két kórházat is ezt a rendszert használja majd.