
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány fontosnak tartja a múlt tiszteletét és a múltidézést, ezért tagjaik között olyan '56-os forradalmárok is vannak, akik megosztják élményeiket a hallgatósággal. Az előadássorozaton aktuális belpolitikai kérdésekről esik szó.

Csizmadia László, a CÖF alapítója kiemelte, a demokrácia akkor jó, ha az állampolgárok nagy többsége kohézióban tud élni. Előadásában méltatta a kormány eddigi törekvéseit és elért eredményeit. Mint fogalmazott: nem létezik olyan kormány sehol a világban, amely működése közben nem követ el hibákat – azonban ezekből a hibákból le kell tudni vonni a következtetéseket és törekedni kell arra, hogy kétszer ugyanazt a hibát ne kövesse el.
Elhangzott, hogy a FIDESZ-KDNP csődhelyzetből hozta vissza az országot, és sokan tették fel akkor a kérdést: hol van a rendszerváltás?
A kormány első feladata volt tehát a régi rendszer leváltása, ehhez nagyon sok törvényt kellett hozni – vélekedett Csizmadia László.

A kormány intézkedései miatt vannak, akik féltik a demokráciát, de a mostani veszprémi időközi választás a példa arra, hogy van demokrácia Magyarországon.
A civilek azt akarják, hogy a kormány meghallgassa őket és ésszerűen végezze munkáját, mert csak ez a szimbiózis képes nagy biztonsággal előre vinni az országot.
Csizmadia László elmondta, hogy a sok ál civil szervezettel ellentétben a CÖF nem akar kormányozni, ezért soha nem fog párttá alakulni a hatalom megszerzéséért. A CÖF alapítója szerint az elmúlt négy év kemény, de határozott kormányzása után egy konszolidáltabb időszak következik, amiben nagy feladat vár a civilekre. Kifejtette – 1848-ban, majd 1956-ban az ifjúság meg tudta mutatni a helyes utat, majd 1989-ben volt egy ember, aki megmutatta ezt az utat, ez az ember ma Magyarország miniszterelnöke.

A CÖF szerint a rendszerváltás egyik legnagyobb problémája az volt, hogy az SZDSZ megalakult és annak holdudvara 25 évig hatalomban maradt. Az előadók úgy vélik, hogy a legnagyobb károkat ők okozták, nemcsak gazdasági vonalon, de a közgondolkodást is eltorzították. Övék volt többek között a tankönyvpiac, azt tanítottak, amit akartak, a nemzeti értékeket elnyomták. Nem véletlen a kereskedelmi tévécsatornák megjelenése sem a 90-es években, nagy szerepük volt a „népbutításban” - mondták az előadók. - Ma már ott járunk, hogy ők uralják a hazai médiapiacot, és fő műsoridőben nem lehet TV-t nézni, mert műsoraik nem nyújtanak megfelelő szellemi táplálékot - folytatták.

Az előadások után a résztvevők reagálhattak az elhangzottakra, de kérdezhettek a meghívottaktól is. A programsorozat folytatódik, a következő előadást Bogár László közgazdász tartja, témája a globalizált tőke Magyarországra kifejtett hatása lesz.