
A Színészkatonák, fogolyprimadonnák című tárlat a háború idején szervezett hivatásos és amatőr frontszínházakat és a szibériai magyar fogolyszínházakat mutatja be.
Az Első Magyar Frontszínház több mint egy éves működését (1917. április–1918 nyara) számos fotó, grafika, plakát, levél dokumentálja. A társulat bejárta az orosz, a szerb, az olasz és a román frontot, a „vándorlás” során készített fotóanyag színházi és hadtörténeti szempontból egyaránt érdekes.

A szibériai magyar hadifoglyok által létrehozott, 1915–1922 között működött fogolyszínházak világa fotókon, grafikákon, kéziratokon, újságokon, plakátokon keresztül elevenedik meg, melyek között olyan páratlan ritkaságok is találhatók, mint az egy példányban, kézírással készült Napkelet című szibériai magyar újság lapszámai, melyek Troickoszavszkban és Verhnyeugyinszkban jelentek meg. A fogolyszínházak működését, színészeit és „színésznőit” bemutató dokumentumok jól tükrözik a magyar hadifoglyok küzdőképességének, találékonyságának, életszeretetének legyőzhetetlenségét.

Azokról a színészekről sem feledkezik meg a kiállítás, akik katonaként szolgálták a hazát vagy a hátországban maradva jótékonysági akciókban való aktív részvétellel vették ki részüket a „nagy háborúból”.
A kiállítás létrejöttét támogatta a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.