II. Miskolci Fidelitas Focikupa - fotó: Mocsári László
A szervezet hasonló rendezvények szervezésével szeretné felhívni a figyelmet a mozgás fontosságára. Az elmúlt évhez hasonlóan, idén is nagy volt az érdeklődés a torna iránt, hiszen 10 csapat nevezett a versenyre.
A mérkőzések, két öt csapatos csoportban zajlottak, a csoporton belül mindenki játszott mindenkivel és a csoport első illetve második helyezettje lépett tovább, ők kerültek az elődöntőbe.
Összesen 24 mérkőzést bonyolítottak le a torna alatt, a mérkőzések 12 percesek voltak, félidő nélkül. A meccseket hivatásos játékvezető vezette.
Az első három helyezettet értékes sporteszközökkel díjazták, valamint serlegek, mezek, sportszárak, kapus felszereléseket, labdák voltak a díjak között.
