
Az Északerdő Zrt. nemzeti ünnepen indítandó vonata elsősorban vasútfanatikusok és a fotósok számára bíztosít különleges lehetőséget. A tavaszi ébredés előtti táj ideális a fényképezéshez, hiszen a vasút vonalvezetése lombok és levelek híján ekkor áttekinthető a legjobban.
A tehervonat főként fával rakott teherkocsikból fog állni, míg a fotósok a kisvasút személykocsijaiban utazhatnak majd. Inkább nyitott kocsikat terveznek a jobb kilátás érdekében, de ez az időjárás függvényében változhat. A vonatokat a kisvasút C-50-es mozdonyai fogják továbbítani, de Csanyik-Erdei Iskoláig Mk48-as feltűnése is várható. A fával rakott teherkocsikkal a C-50-esek korlátozott teljesítőképessége miattokán Ortástető állomáson találkozunk majd, a tehervonatozás ott kezdődik. Terveznek vegyesvonatot, és önálló tehervonati összeállítást is.

A szárnyvonalon alapvetően „kötetlen” menetrend szerint közlekedik majd a szerelvény, a technikai és forgalmi adottságok figyelembevétele mellett a fotózási szempontokhoz igazodva. Az előzetes elképzelések szerint közel 3 óra tiszta fotózási idő áll majd rendelkezésünkre, de sötétedésig még további közel 2 óránk van, amit akár szintén kihasználhatunk.
Vasárnap a gyülekező 9 órától lesz a Miskolc-Dorottya utcai állomáson, ekkor lehet megváltani a jegyeket az előzetes regisztráció alapján. A kedvezményes jegyek igénylésének határideje március 13. A visszaérkezés 16:00 óra körül várható. A részletes program itt tekinthető meg.