Ugrás a tartalomra

Gallyaznak, metszenek, takarítanak szerte a városban

Létrehozva
Már február is lehetőséget adott tavaszi munkák elvégzésére a városban, így befejeződött a lehullott lomb elszállítása a közterületekről. Folyamatosan takarítják a miskolci utcákat a Városgazda munkatársai, akik az ünnep közeledtével a héten elsősorban a március 15-éhez kapcsolódó miskolci helyszínek környezetét teszik rendbe.
Nem

takaritas_marcius15_150310ml_03.jpg

Fotó: Mocsári László

A tél folyamán is lehetőség volt a lehullott avar takarítására, így a lombgereblyézés, annak összegyűjtése és az összegyűjtött több száz tonna lomb elszállítása már megtörtént – tájékoztatott Pásztor Imre. A Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője hozzátette, a fák sarjainak eltávolítása, egészségügyi gallyazása, valamint cserjeritkítások, metszések zajlottak, zajlanak jelenleg is a városban.

takaritas_marcius15_150310ml_08.jpg

Naponta átlagosan a Városgazda 450 munkatársa gondoskodik a város tisztaságáról, most már elsősorban a március 15-ei ünnepségek helyszínein, ahol a szóróanyag és a téli por eltakarítását is elvégzik az utakról, járdákról. Ebben két seprőgép is besegít: a főutcát takarítja a kisebbik, míg a buszútvonalak és az ünnepségek helyszíneit a nagyobbik. Ezek a gépek a továbbiakban is a közösségi közlekedés útvonalait, valamint a főutcát és a kerékpárutakat takarítják. Az ünnepségek helyszíneiről a téli szóróanyag-tárolókat is elszállítják.

takaritas_marcius15_150310ml_11.jpg

A nemzeti ünnep miskolci helyszínein és környezetükben található virágágyások, azaz az évelőágyak kapálását, gyomlálását és az évelők visszavágását március 15-éig befejezik a Városgazda munkatársai. A héten elkezdődött a nemzeti lobogók és zászlók kihelyezése is.

Március 15-e után – a tavaszi takarítás részeként – a város többi területéről is beszállítják a téli szóróanyag-tárolókat – zárta a tájékoztatást Pásztor Imre.