A 2014. évi ügyészi tevékenység értékelése kapcsán tartottak összügyészi értekezletet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen. A Legfőbb Ügyészség részéről Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes tisztelte meg jelenlétével a rendezvényt.
Miskolci László főügyész összefoglalójában kiemelte, hogy a megye ügyészségei – néhány kivételtől eltekintve – XXI. századi munkakörülmények között dolgoznak. A nyugodt munkavégzéshez adottak a személyi és tárgyi feltételek. Az ügyészi állomány képzése és továbbképzése magas színvonalon történik.
– A gyors ügyintézés mellett kiemelkedő figyelmet fordítottunk a minőségi munkavégzésre is. A büntetőjogi és közjogi szakág együttműködése kiválóan megvalósult, akár a közjogi szakág által kezdeményezett büntető-eljárásokról, akár a büntető jogi szakág által kezdeményezett keresetindításokról beszélünk – hangsúlyozta a főügyész.

Az ügyészség büntetőjogi tevékenységéről Martossy György megbízott főügyész-helyettes elmondta, hogy bár csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, ennek ellenére nőtt a vádemelések száma. A nyomozóhatóságok tevékenysége feletti fokozott ügyészi felügyelet körében éves szinten több ezres nagyságrendű intézkedésre került sor és növekedett a bírósági tárgyalások száma.
Ugyanakkor az ügyészségek nagy számban éltek az eljárást gyorsító lehetőségekkel, például a bíróság elé állítással.
A közjogi tevékenység kapcsán Panyi Béla főügyész-helyettes kiemelte, hogy a szakági ügyérkezés drasztikusan megemelkedett. A prioritás 2014-ben a civil szervezetek közhasznúsági besorolása kapcsán indult bírósági eljárásokban való ügyészi közreműködés volt. Ezen túl igen jelentős számban végeztek törvényességi ellenőrzéseket. A hozzátartozók közötti családon belüli erőszakos cselekmények kapcsán jelentős feladat hárult az ügyészségre a megelőző távoltartással kapcsolatos bírósági eljárásokban való közreműködés körében. A büntetés-végrehajtási szakágban éves szinten jelentős számú vizsgálatot és ellenőrzést végeztek a rendőrségi fogdákban és a börtönökben.
Belovics Ervin legfőbbügyész-helyettes ezek után értékelte a megye ügyészi szerveinek 2014. évi tevékenységét. Kiemelte, hogy a megye ügyészségeinek munkáját tavaly is a szakszerűség és időszerűség jellemezte. A kiváló munkavégzés kapcsán hangsúlyozta, hogy az időszerűség tekintetében példaértékű a megyében az ügyintézés. Ehhez gratulált és megköszönte a tavalyi évben nyújtott teljesítményt.
A jövőre nézve Belovics Ervin elmondta, hogy a gyorsan változó jogszabályi környezetben jelentkező szakmai kihívások megoldása hasonló teljesítményre kell, hogy sarkallja a megye ügyészi állományát, s így a tavalyi szép eredmények idén is megvalósíthatók lesznek.