Török Dezső, a megyei önkormányzat elnöke, mint a Via Carpatia elnöke nyitotta meg az ülést, amelyen részt vett Zdenko Trebula, Kassa megye elnöke, a Via Carpatia alelnöke, valamint Zakariás István, Kassa megye alelnöke, Kovács János, Borsod-Abaúj-Zemplén megye főjegyzője, valamint Orbán Máté Júlianna, a csoportosulás igazgatója.
A napirend elfogadását követően először a csoportosulás belső kézikönyvét hagyta jóvá a közgyűlés, mely többek között tartalmazza annak munkarendjét és a szervezeti és működési szabályzatát. Ezt követőn a csoportosulás hét évre szóló fejlesztési tervét fogadta el a közgyűlés. A csoportosulás fő célja a Baltikumtól a Balkánig tartó, a két megyén északról déli irányba áthaladó Via Carpatia tranzitút előkészítése.

A következő napirendi pont keretében a Kis Projekt Alaphoz kapcsolódó finanszírozási kérdésekről döntöttek. A Via Carpatia honlapját is jóváhagyták a felek. „A mai, felgyorsult világban rendkívül fontos az elektronikus elérhetőség” – indokolta a honlap szükségességét Török Dezső, amihez Zdenko Trebula egyetértően hozzá tette: „nyilvánosság alatt működünk”. Az alkalmat megragadva a Via Carpatia elnöke felajánlotta, hogy a csoportosulás és Kassa megye prospektusait is bemutatnák a rövidesen kezdődő Menjünk világgá! utazási kiállításon, amit a szlovák partnerek köszönettel elfogadtak.
A közgyűlés még döntött egy pályázati költségvetési tervezet jóváhagyásáról, illetve az egyebek keretében Török Dezső javaslatára úgy döntöttek, hogy ezt követően negyedévente, váltott helyszínnel tartanak közgyűlést. A tanácskozás zárását követően a közgyűlés elnöke meghívta a felvidéki vendégeket a felújított diósgyőri vár megtekintésére.