
File Zsófia, a Komlóstetói Általános Iskola diákja is díjat kapott az ünnepségen, amelyen 217 pályamunkát állítottak ki a Művészetek Házában. A diák elmondta, ő egy lovas képet rajzolt, de közösen készítettek egy kastélyt is. A fiúk sem maradhattak alul a versenyben. Xu Dávid, a Balázs Győző Református Líceum diákja is díjat kapott. Ő egy montázst készített a hungarikumokról.

Az alkotó diákok egyike sem maradt elismerés nélkül, a legjobbak pedig a nyáron részt vehetnek egy emlékezetes, jó hangulatú táborban. Holló Gyula, a Komlóstetői Általános Iskola igazgatója elmondta, az intézményük negyedik éve írja ki a pályázatot. A fődíj az lesz – fűzte hozzá –, hogy 54 gyereknek egy nemzetközi alkotótábort rendeznek június 29-től július 5-ig.

A rajzpályázat nyitórendezvénye volt a március 15-i miskolci ünnepségsorozatnak. A megemlékezések pénteken folytatódnak. 10 órakor a Herman Ottó Múzeum előtt Görgey Artúr szobránál lesz koszorúzás és a Miskolci Egyetemen is ekkor emlékeznek az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire. 11 órakor pedig a Diósgyőri Országzászlónál tartanak megemlékezést és koszorúzást, Arnóton pedig délután öt órakor lesz ünnepség Március 15. tiszteletére.