Ugrás a tartalomra

Veszélyes gyerekruha a polcokon

Létrehozva
Csecsemő- és kisgyermekruhákat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, a tapasztalatok pedig lesújtóak: a felügyelők ezernél is több olyan terméket találtak, amelyek fulladást vagy súlyos sérülést okozhattak volna.

Összesen 169 olyan üzletben volt ellenőrzés, amelyben csecsemőknek vagy kisgyermekeknek való ruhákat árulnak. A boltok 62 százalékában, azaz 105 üzletben volt veszélyes termék.

Az ellenőrzés kiterjedt minden olyan ruhára, amelyet 14 év alatti gyermekeknek gyártottak. A felügyelőségek munkatársai így 2822-féle, összesen 8912 darab csecsemő- és kisgyermek ruhát ellenőriztek – ebből 203-féle, összesen 1360 darab termék (15,2 százalék) esetében állapították meg, hogy veszélyesek lehetnek. A kifogásolt termékeken a húzózsinórok voltak nem megfelelőek, ami miatt 120 esetben összesen közel 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki.

A szabályok szerint a ruhákba varrt zsinór, különböző korcsoportoknál, különböző hosszúságú lehet. A szabályokat a baleseti statisztikák szerint állapították meg, és az egész Európai Unióban érvényesek.

A tréningek és a pulóverek esetében a szabvány 2 fő korcsoportot különböztet meg:
1. fiatal gyermek (0-7 éves, illetve minden gyermek 134 cm magasságig) – ennek a korosztálynak szánt ruhákban a nyakrészen és derékrészen húzózsinór nem lehet. Ennek az az oka, hogy a zsinórok játék közben könnyen beakadhatnak valahova, ami viszont veszélyes lehet, akár fulladást is okozhatnak.

2. idősebb gyermek (7-14 éves, illetve a fiúk 134-182 cm, lányok 134-176 cm ) – ezen korcsoport ruhadarabjainak kapucni és nyakrészen lévő húzózsinórjainak nem lehet szabad végződése. A zsinórok végén nem lehet műanyag dísz, vagy csomók, mert visszacsapódva arc-és szemsérülést is okozhatnak. Ebben a korcsoportban a derékrészen, és a nadrágok szárán lévő zsinórok jelentenek különös veszélyt, mert könnyen beakadhatnak például a buszajtókba, a síliftekbe vagy akár a biciklikbe.

A veszélyes termékek további forgalmazását a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azonnali hatállyal megtiltotta.

Tudni kell ugyanakkor, hogy néhány kereskedő megpróbálja a szabályokat kijátszani. A felügyelők találkoztak olyan esettel, hogy az üzletben ruhákból kihúzták zsinórokat, és azokat a pénztárnál összegyűjtve tárolták. A vásárlásnál pedig ebből a készletből adták oda a zsinórt a vásárlóknak, akik így otthon befűzhették a ruhákba. Ezekben az esetekben a hatóság tehetetlen.

(a külső kép illusztráció!)