Ugrás a tartalomra

Óriástorta a fiataloknak, bajnokavató buli pénteken este

Létrehozva

A Miskolci Jegesmedvék felnőtt együttese az ajándékba kapott óriástortát a utánpótlás csapatok játékosainak ajánlotta fel.

A tortát Kriza Ákos, Miskolc polgármestere hétfőn délután vágta fel, és osztotta szét a gyerekek között, akik határozottan örültek az edzés utáni édességnek.

jegesmedvek_ajandek_torta_150316_ja_15.jpg

Az igazi nagy bajnokavató bulit pénteken este a Városház téren tartják Miskolc önkormányzata és a Miskolc Autó márkakereskedés támogatásával.

Pénteken este várnak minden Jegesmedve szurkolót, szimpatizánst és érdeklődőt a Városház térre, ahol el sem lehet majd téveszteni a nagy színpadot. A gyülekező 6 órától lesz, a hivatalos program fél 7-kor kezdődik. A szervezők néhány meglepetéssel és különlegességgel készülnek, ám egy a lényeg: ünnepeljük együtt a Jegesmedvék bajnoki címeit, amelyeket nemcsak önmaguknak, a szurkolóknak, hanem az egész városnak, sőt a régiónak szereztek.